Erdős Renée: Nem vagy te az enyém

Nem vagy te az enyém, soha nem is voltál.
Hazug volt az ajkunk, a szemünk, a vágyunk,
Minden pillantásunk, minden sóhajtásunk,
Mikor csókoltalak, mikor te csókoltál.

Hajh’ mire gondoltunk? Vajon mit éreztünk?
Fáradtan, bódultan, mit látott a lelkünk
A nagy, titkos tűzben, mely szemünkben égett?
Örök boldogságot? Futó üdvösséget?

Ébren és álomban, igaz, hogy kerestél?
Igaz-e, hogy é is mindig reád vártam?
Most zokog a lelkem, hogy rád nem találtam.
Most hull a te könnyed, hogy így elvesztettél.

Istenem, istenem, jobb lett volna nékünk
Egymást sohse látnunk, egymást be nem érnünk.
Kétség és remény közt – egyik sincs meg többé –
Kerestünk vón’ egymást tovább is, örökké…