Kazinczy Ferenc: Az ő képe

Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény orozva lebben rejtekembe,
Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,
S ah, gyúlani érzem régi lángomat.

Ez ő! ez őt kiáltom, s csókomat
A képnek hányom részegült hevembe.
Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe
Így sülyede, elfogván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint egykor vele,
A titkos, édes, boldog suttogások,
Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.

S midőn ezt űzöm, mint egykor vele,
Kél a nap, s bélő a zsalu-nyíláson,
S sugárival körüle glóriát von.