Keresztury Dezső: Széljegyzetek Bernáth Aurél festményeihez
Kisörsi táj
A föld hullámzik? A szép tó
kíván szeretetreméltó
tárgyat ringatni sekély,
fehérzöld tükre színén?
A két hegykúpot a Pannon-
tenger rakta le kettős
örvénnyel a túlsó parton,
s itthagyta a messzezúdult ős.
Ideát szőlők, jegenyék közt
pince fehér fala, nádas
tetején az ecset szürkét föst
vén, sohasem volt módos.
Még álmos, nagy nyugalom
ringatgat; ámde siet már
port verve a néppel telt nyár:
idegenforgalmával a kalmár új Balaton.
Halak
Voltunk híres halak:
ragadozó, habtestű süllők,
siklottunk víztükrök alatt,
nem éreztük a forró szellőt,
s leszünk szép ívbe kunkorodva,
kerülvén pénzbe, sokba
ropogósra sült barna sellők,
ínyencnek finom falat.
Reggel
Ablakon át kék föld s felhők közül
küldi leheletét a délelőtt,
a táj beszédes hűvösnek örül;
agyagpart leng a vízen, de előbb
egy ház (vagy híd?) játszik a képzelettel :–
ég, víz tapinthatón álombeli;
elől, az asztalon fehér ablakkeretben
az éji (hajnali?) munka emlékei:
olvasmány, villanylámpa, szemüveg;
egy zöld vázában lobbanó tüzek:
piros virágszirmok, s a roppant ég alatt
legendába úszó aranyhalak…
Esti parkban
Szellőtelen fák; fátyol ég alatt
egy sóhajra megáll a megrekedt,
tünékeny pillanat:
olyan a kert
a sétálók, az üldögélők fáradt
mozdulatlanságával telítődve,
mintha vele süllyednének az árnyak
a hangtalan eláramló időbe.
Tavasz van, ősz van: minek kérdezni?
A világban s a szívben édeni
a pihenés csendből szövődő fénye:
a látványt mintha most vinné az égbe.
Riviera
Mikor szakadt ketté a tenger meg a szikla,
s ha kettévált, miért törekszik újra vissza
az ős egységbe halkan, s viharosan vitázván,
vagy partfallá s tükörré simulva, mint a márvány?
S mért álmodnak, építenek az emberek
közéjük rengeteg
utat, tág kikötőket, sétálni kilátókat? –
Mert érzik, s csak fokozzák a forró-vad
vágyat, mely őket is, akik kettéhasítva
pusztítják egymást, mindig összeszívja?
