Attila király Páduában

– Callimachus nyomán –

Egymás után foglalta el Attila az itáliai városokat, mert mindenki reszketett Isten ostorától. Pedig a hun király kegyesen fogadta a városok hódolatát, és nem kegyetlenkedett az itáliai néppel.

   Amikor Pádua városát elfoglalta, nem engedte meg, hogy a polgárokat ragszíjra fűzzék, a házakat felgyújtsák, és az asszonyokat meggyalázzák. A zsákmányt a főtérre kihordatta, és igazságos osztást csinált: magának egy részt sem tartott meg a zsákmányból.

   Ezzel nagyon megnyerte a nép szívét, és ez a ép híres arról, hogy háláját művészetével is meg tudja mutatni, ezért a páduai művészek az amfiteátrumban előadást rendeztek Attila tiszteletére.

   Először énekesek és szavalók léptek fel, majd zeneszámokat mutattak be.

   A hunok kíváncsian hallgatták az előadást. Maga Attila a díszhelyen ült, mellette két tolmács foglalt helyet.

   Amikor a művészek elvonultak, a város polgármestere ékes szónoklattal üdvözölte Attilát és népét.

   Attila kegyes bólogatással fogadta a polgármester beszédét.

   Végül a város leghíresebb költője, akit Marullusnak hívtak, s akinek családjából később világhíres költő származott, ünnepi verssel köszöntötte a hun királyt, Istennek ostorát, aki kegyébe fogadta Pádua polgárait.

   Amikor a költő versének első sorait tolmácsolták, Attila arca elfelhősödött. Marullus ugyanis hízelegni akart a hun királynak, ezért azt írta róla, hogy az istenektől származik: apja a rómaiak hadistene, Mars volt.

   Attila pedig, akinek ez az istenkáromlás nem tetszett, intett a költőnek, hogy hagyja abba a vers olvasását. Aztán maga elé hívatta Marullust, és rákiáltott:

   -  Hogy jutott eszedbe, te szerencsétlen, hogy az emberek és az istenek világát egymással összekeverd?! Hogy lehetnék én isten fia, amikor embernek születtem? Ó, te esztelen! A te ostoba hízelgésed a legrútabb istenkáromlás! Elveszed méltó büntetésedet: holnap máglyán megégettetlek.

   Marullus leborult Attila lába elé, és sírva könyörgött kegyelemért. Odalépett a polgármester is, és magyarázni kezdte a hun királynak, hogy az itáliaiaknál az a legnagyobb dicsőség, amikről Marullus írt. A költő nem tehet arról, hogy megsértette a hunok hitét. Hiszen Marullus a nagy Vergiliust követte, aki Aeneast egy istennőtől származtatja.

   -  Elég! – kiáltott Attila. – Ezt többet ne halljam, mert mind máglyán végzitek.

   Végre a hun főemberek mégis megbékítették Attilát.

   A hun király gazdagon megajándékozta a zenészeket, a szavalókat és az énekeseket, Marullusnak pedig ezt mondta:

   -  Ez egyszer elengedem a büntetést, mert csak a hízelgőket akarom elnémítani, de nem riasztom el az igazmondó költőket, akik minket ünnepelnek.