A magyarok szimfóniája

– Szent Gellért legendája nyomán –

Egyszer Gellért püspök, aki egy bajba jutott hívén segíteni akart, egyik hű társával, Walter mesterrel a királyhoz sietett. Ahogy mentek, egyszer csak elesteledetek, ezért egy erdős részen, amely disznók makkoltatására nagyon alkalmas volt, megszállottak.

   A vándorok eltörődött testtel elaludtak, s hát éjféltájban nagy zúgást hallottak. Erre mind a ketten felriadtak.

   Malomkő zúgását hallották, pedig ott a közelben nem állott malom. Elcsodálkoztak a malomkőzúgáson, és még jobban, amikor egy dal is felcsendült: a kézimalmot hajtó asszony dalolni kezdett.

   Amikor a püspök a dalt meghallotta, odafordult Walter mesterhez, és azt kérdezte tőle:

   -  Hallod-e a magyarok szimfóniáját, miképpen szól?

   És mind a ketten nevettek azon az éneken.

   Az asszony erről semmit sem tudott, csak forgatta a malomkövet, és énekelt tovább. Az ének pedig felszállt a magasba.

   Gellért püspök nem alhatott tőle, ezért elővett egy könyvet, és az ágyban olvasni kezdett. De nem tudott a szent könyvre figyelni, ezért ismét Walter mesterhez fordult, és azt kérdezte tőle:

   -  Mi ennek a dallamnak a lejtése? Te értesz hozzá, hiszen kántor is vagy. Aztán meg ugyan ki énekel éjszakának idején? Mert úgy megragadott ez az ének, hogy az olvasást sem folytathatom miatta.

   Azt mondta erre Walter mester:

   -  Egy népdal dallamát halljuk. Ami pedig a személyt illeti: a gazdának a szolgálója énekel, aki kézimalmon gazdája gabonáját őrli.

   Kérdezte a püspök:

   -  Ügyességgel vagy erővel hajtják-e a malmot?

   -  Ügyességgel is, meg emberi erővel is, mert a szolgáló saját kezével forgatja körbe a malomkövet.

   Azt mondta erre a püspök:

   -  Milyen csodálatos dolog ez! Ha ügyesség, emberi ész nem volna, ugyan ki tudná a fáradságos munkát elviselni? Boldog ez az asszony, aki másnak hatalma alatt él, és nehéz szolgálatát ilyen vidáman, zúgolódás nélkül végzi.

   Gellért püspök nem feledkezett meg a szolgálóról, másnap nem csekély összegű pénzt adatott neki.