Sík Sándor: A havason
A havason, a havason
Leesett a hó.
Jeges-éles a levegő,
Harapni való.
Elapadt a hetes eső,
Felszakadt az ég.
A késkemény havasélen,
A haragos friss fehéren
Szürke lett a kék.
A havasról, a havasról
Szelet fúj a hó.
Hangja úgy ver át a völgyön,
Mint takarodó.
Valahol egy tompa döngés
Kél és ellapul.
Tán a fájó fül csalódik?
Mint amikor becsapódik
Egy nehéz kapu.
A havasra, a havasra
Fölbólintanak
Teli tőgyű tehenek és
Ficánkoló lovak.
Majd elnéznek mélabúsan
A kihűlt mezőn,
Nagy szemükben fájdalommal
Küzdölődik még a lomha
Másnapi közöny.
Föl a hegyre, föl a hóra
Házunk szegletén
Ketten nézünk s egyet érzünk,
Egy fenyő meg én.
Ha elmúlik ez a nyár is,
S élnünk kell tovább,
Hadd maradjon ilyen élő,
Ilyen havasi fehérlő
Bennünk legalább.
1941. szeptember