Sántha György: Decemberi dal

A molnárszemű csillagok havát
szomjazza úgy nyáreste a homok,
mint én, lenszőke arcod harmatát
és mézfürtökkel kócos homlokod.

Krizantémfőd lelkemben fölszökik,
és szétporzik mint kősziklán a hab.
Kacagsz… és hangod szirmokká törik.
Öreg December őszi láza vagy.

Öreg December, ősz varázsoló,
Ő néz szobámba, hogy nem alszom-e,
és szőke dallal ő dajkál bohón
és mindegy néki, hogy meghallod-e.

Látlak, most fürge zergemód osonsz,
viszed tűnt éveim erdőszagát…
Ki tűzi majd ki szűzi ormodon
a szerelemnek piros zászlaját?

Mint fehér macska ül a háztetőn
és párzó dalba fog a Holdvilág.
Szikrás virágpor száll a vak mezőn.
Szólsz… és szememből enyhe hó szitál.