A magyar korona

– Szent István legendája és Szalay László nyomán –

Nagyon bölcsen, igen jól tudta István király, hogy népét a pusztulástól csak úgy őrizheti meg, ha a nyugati szokásokat és a keresztény vallást az országban meggyökerezteti. Ezért nagy buzgalommal folytatta atyja, Géza fejedelem munkáját, és mint jó pásztor, erős kézzel térítette népét a helyes útra.

   Amikor a nyugati országok papjai és szerzetesei meghallották, hogy István király az egész népet megtéríti, nagyon megörültek. Mindjárt felkerekedtek, és jöttek, özönlöttek mindenfelől, hogy a pogány magyarokat helyes útra tereljék, tévelygő lelküket Krisztusnak megnyerjék. A nyugati papok és szerzetesek éjt nappallá téve fáradoztak, és a sok fáradozást siker koronázta: a magyar nép keresztény hitre tért.

   Örömmel látta ezt István király, és azt gondolta, hogy munkájára a pápa úr áldását kéri. Hívatta ez okáért Asztrik apátot, és azt mondta neki:

   –  Atyám, itt az ideje, hogy munkánkra a pápa úr áldását kérjük. De nemcsak pápai áldás, korona is kell a magyar királyoknak, hogy éppen úgy megkoronázzák őket, mint a többi keresztény fejedelmeket. Menj hát Rómába, atyám, és kérj áldást meg koronát a pápa úrtól.

   –  Úgy legyen, ahogy kívánod – mondta az apát, s mindjárt elindult Rómába, hogy a pápa úrtól áldást és koronát kérjen.

   De akárhogy sietett, megelőzte az apátot a lengyel fejedelem követe: az is koronát kért a maga uralkodójának, a lengyel fejedelemnek.

   Már el is készült a korona a lengyel fejedelem számára, II. Szilveszter pápa éppen el akarta küldeni, amikor egy éjjel csodálatos álmot látott. Álmában az Úr angyala jelent meg előtte, és így szólt hozzá:

   –  Holnap egy ismeretlen nép követei érkeznek hozzád, akik fejedelmük számára koronát kérnek. Add nekik a kész koronát, mert őket illeti.

   Másnap a pápa úr előtt megjelent Asztrik apát, és István király nevében áldást és koronát kért.

   A pápának eszébe jutottak az angyal szavai, és meghajolt Isten akarata előtt. Azt mondotta Asztrik apátnak:

   –  Én apostoli vagyok, István fejedelem pedig apostol.

   Ezekkel a szavakkal átadta a szent koronát az apátnak.

   Milyen szép ajándékot küldött a pápa úr az első királynak! A magyar korona csillog–villog az aranytól, közepén a Megváltó képét, körben pedig az apostolokét mutatja. A Megváltó feje fölött a nap, a hold és a csillagok képe ragyog, mellette két élőfa áll.

   A szép fényes koronával az első királyt ünnepélyesen megkoronázták, aztán a koronázási jelvényeket Székesfehérváron ünnepélyesen elzárták. De azért gyakran elővették, mert a sátoros ünnepeken újra meg újra a király fejére tették a koronát.

   A magyar korona maga az egész ország, hazánk földjének minden gazdagsága, a népének egész boldogsága.

   Amikor Imre király fegyvertelenül lépett öccsének, Endrének a táborába, senki se mert rá kezet vetni, mert fején volt az ország koronája.

   Úgy őrizték a régi királyok a koronát, mint a szemük fényét.

   De mikor a királyság lehanyatlott, a korona fénye is elhalványult.

   Amikor az utolsó Árpád–házi király, III. Endre meghalt, három idegen trónkövetelő lépett fel: a cseh Vencel, a német Ottó és az olasz Róbert Károly.

   Vencel cseh király nagy sereggel tört be az országba, és nemsokára bevonult Buda várába. Ott békés szándékot mutatott: megkérte a magyar urakat illő szóval, engednék meg, hogy fia a magyarok minden díszét magára öltse. Csak úgy próbaképpen.

   A magyar urak beleegyeztek, és a próbából az lett, hogy Vencel király a koronát az összes kincsekkel együtt kivitte az országból.

   De már ezt nem tűrhette – Ottó bajor herceg, aki IV. Béla király unokája volt. Megszerezte a koronázási jelvényeket a cseh királytól, azzal útnak indult, hogy Magyarországon megkoronáztassa magát.

   Éjjel indult útnak, csekély kísérettel vonult, hogy gyanút ne keltsen. Féltette a koronát, erősen féltette, ezért ügyesen elrejtette. Egy hatalmas kulacsba beledugta, a kulacsot pedig szíjjal a nyeregkápához erősítette.

   Így vágtatott csekély kíséretével, s hát hajnalban észrevette, hogy a szíj megereszkedett, és üresen lóg a nyeregkápán.

   –  Elveszett a korona!

   Fordulj, vágtass visszafelé! Meg kell találni mindenáron! De annyi volt ott az utasember, hogy remélni se lehetett semmit. Majd éppen a koronát hagyják az út szélén heverni!

   De mégis, milyen a szerencse, a kulacs egy pocsolyába esett, ott a herceg egyik csatlósa meg is találta. Nagy volt az öröm: megvan a kulacs s benne a korona!

   Mondták is a herceg udvari kísérők:

   –  Csodát tett az Isten! Most már világos, kit illet a korona!

   De a katonák csak hümmögtek, és azt mondták:

   –  Rossz ómen, rossz előjel a korona elvesztése. Hej, ha a korona beszélni tudna! Be sok rablásról, lopásról, csalásról szólhatna!

   Erzsébet királyné, Albert király özvegye parancsot adott az egyik udvarhölgynek, hogy lopassa el a koronát. Nem kellett ezt Kottáner Ilonának kétszer mondani! Mindjárt összeszűrte a levet egy katonával, aki azelőtt lakatos volt, és bevezette a visegrádi várba, ahol a koronát őrizték. De bár őrizték volna! A lakatos meg egy társa éjjel a vár kápolnáján keresztül bejutott a várba. Kottáner Ilona átadta nekik a kulcsokat, maga pedig a kápolnában ájtatosan imádkozott a vállalkozás sikeréért. Jól imádkozott, mert az alatt a két mesterember leszerelte és feltörte a zárakat. Csak a korona tokján levő lakatot nem bírták lefűrészelni. Azt aztán kalapáccsal leverték. Akkora volt a zaj, hogy a palota visszahangzott belé, de hiába, mert akkor már nem állt őrség, amely a koránt védelmezte volna.

   Amikor a koronát a tokból kivették, a tokot a kályhában elégették, azután egy vörös bársonypárnát fölfejtettek, a toll egy részét kivették belőle, és a koronát belevarrták a párnába. Másnap reggel Kottáner Ilona útnak indult: vitte a koronát a királyné után, Komárom várába. A koronát jól elrejtette, a vörös bársonypárnát egy tehénbőr iszákkal letakarta, és erősen lekötötte.

   Késő éjjel kelt át a zajló Dunán, megérkezett Komáromba, felkereste a királynét, és átadta neki a koronát.

   A királyné pedig László fiát, aki akkor háromhónapos volt, Székesfehérvárra vitte, és ott ünnepélyesen megkoronáztatta. De alighogy vége lett a szertartásnak, már futásnak is eredt a gyülekezet, mert Ulászló hadai veszedelmesen közeledtek.

   Amikor menekülésre került sor, a királyné a koronát a csecsemő király bölcsőjében rejtette le. Útközben megszálltak a Mihályi–kastélyban, amely Kapuvár mellett állt.

   A királyné fel–alá járt a kastélyban, hol az egyik, hol a másik ablakhoz futott, mert félt az üldözőktől. A koronát sem merte magánál tartani. De ugyan hova rejtse?

   Végre meglátott a kastély kapuja mellett egy fűzfát, annak az odvába rejtette a koronát. Erősen meghagyta Ladányinak, a kastély urának, hogy jól ügyeljen, de maga sem aludt az éjjel, egyre csak azt leste, megvan–e még a korona.

   Reggel megint elrejtette a csecsemő bölcsőjében, és magával vitte külföldre.

   De III. Frigyes császár, aki látta a királyné szorult helyzetét, csak kétezerötszáz forint zálogdíjat adott a koronáért. Bezzeg amikor Mátyás király vissza akarta váltani, akkor már hetvenezer forintot követelt éret. De mit lehetett tenni? A koronát drága áron kiváltották, s a következő esztendőben az agg Széchy Dénes azzal koronázta meg az ifjú Mátyás királyt.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf