A rab

Magyar népballada

   ,Majd hajnal is lesz már,
   Majd is megvirrad már,
Fordulj felém, kedves rózsám,
   S ej haj, majd magad maradsz már.’

    «Bárcsak piros hajnal
   Soha ne hasadna,
A mi édes szerelmünknek
   S ej haj, vége ne szakadna!»

    Látod, rózsám, látod,
   Azt a száraz nyárfát,
Majd ha az kizöldül, akkor
   S ej haj, akkor jövök hozzád.’

   «Hiszen a teremtőm,
   Kizöldül az én fám,
A te csalfa szíved vissza –
   S ej haj, visszafordul hozzám.» . . .

   Kaszaperi pusztán
   Jön két zsandár nyilván,
Csörög a lova zablája,
   S ej, haj, célba a puskája.

   Vásárhelyi pusztán
   Jön két lovas zsandár. . . .
,A sámsoni kis csárdában
   S ej haj, ott fogtak meg minket!

   Vásárhelyi pusztán
   Voltam csikós bojtár,
Számadómtól, betyároktól
   S ej hej, tanultam a lopást. –

   Repülj madár, repülj
   Szentesen keresztül,
Szólj be az én galambomhoz,
   S ej haj, maga van egyedül.

   Ha kérdik: hogy’ vagyok,
   Mondd meg, hogy rab vagyok,
Orosházi cselédházban
   S ej haj, térdig vasba’ vagyok.

   Meghalok, meghalok,
   Még beteg se vagyok,
Orosházi kis nyomáson
   S ej haj, nyugodni akarok! . . .

   Édes anyám volt kend,
   Mért nem tanított kend,
Gyenge fának ága voltam,
   S ej haj, mindenre hajlottam!’

Endrődi Sándor: Magyar népballadák