Az anya és leánya

     Magyar népballada

    ,Szépen ragyog az estéli csillag,
Az én babám ablak alatt ballag,
Édes anyám eressz ki hozzája,
Gyönge szívem megreped utána’
    «Kedves rózsám jere ablakodra,
Hogy adjak egy csókot ajakodra,
Ezer búval van életem tele,
Egyszörre mind elfelejtem bele.»
    ,Hallod anyám, milyen szépen hí ki,
Bokrétát is kötöttem már néki:
Úgy illik az kerek kalapjára,
Mint a csókja leányod ajkára.’
    „,Kis leányom gyönge vagy szeretni,
Még rája érsz fékötőt viselni,
Hidd, a lánynak addig ér világa,
Míg a legény sírva jár utána.”’
    «Kedves rózsám te enyim, én tiéd,
Megesküszünk a húsvét innepén,
Hidd el nekem jobb leszek én hozzád,
Mint tulajdon édes apád s anyád.»
    ,Hallod anyám, mit fogad a legény,
Hiszed-é már, hogy gyöngy lesz életem;
Édes anyám, eressz ki hozzája,
Gyönge lányod majd meghal utána.’
    „,Kis leányom ne higy a legénynek,
Addig szeret, míg nem mond övének,
Mert ha egyszer fejed békötötte,
Veréssel kezdődik szeretete.”’
    ,Hiszen apám kiedet is megverte,
De még azé’t kied őtet szerette.
Ha kied megbót, én is csak megleszek,
Bár mit mondanak, én az övé leszek.’

    Endrődi Sándor: Magyar népballadák