Nadányi Zoltán: Szerelem

Alattvalód vagyok én,
szörnyű törvényeidet tisztelem,
titokzatos arcú, borzas hajú,
szépséges, mindig meztelen királynő,
Szerelem!

A te országodban te vagy az isten.
Teremtő, rontó. Termékenyítő.
Te szabod meg, kerekét hajtsa frissen,
vagy lassan, vagy megálljon az Idő.
Arcra borul előtted a te néped,
a forró testét fekteti elébed,
hogy sétaidőn szőnyeged legyen,
meleg, csiklandós talpad végiglépked
a szemérmetlen rajzú szőnyegen
és boldog az, ha sárga, ha fehér,
ha barna bőrű, akit a te lépted
villámütése ér.

A te országod fullasztó meleg,
ruhát nem tűr a test, elfúlva tátog
a száj. Hatalmas tűztorkú virágok
lángolnak, kába illat őgyeleg.
Ámokfutók hazája ez. Lihegve
száguldanak, kezükben a gyilok,
őrjöngve mártják ártatlan szívekbe,
útfélre rogynak a bús mártírok.

És ennek így kell lenni és ez így jó.
Amikor ölnek, törvényt tesznek ők,
ámokfutók itt a törvénytevők,
véreskezű, dühödt ámokfutók,
akiket ajkukon mart meg a kígyó,
a te kedvenc mérgeskígyód, királynő,
a Csók!

A te országodban, királynő,
minden a feje tetején.
A te országodban, királynő,
bűn az, ami másutt erény.
Ott a jóságot megölik,
ott a hűséget kerékbe törik,
a szeretet kardélre vettetik,
a béketűrést élve temetik.

A te országodban, királynő,
megölnek minden védtelent,
a te országodban, királynő,
rajtad kívül semmi se szent!
Alattvalód vagyok én,
szörnyű törvényeidet tisztelem,
titokzatos arcú, borzas hajú,
Szépséges, mindig meztelen királynő,
Szerelem!