Zonda Tamás: Birkadal
Nem akarok már semmi harcot Uram,
véralvadékos századokat
aládúcolt mosollyal,
vértanuk repeszeit csontjaimban,
elég csuklómon a kender allergiája századok óta,
elég annak a pár őszi napnak fonnyadt pusztulás-szaga,
gerincem a Kárpátok kontúrja,
öklömből kirohadtak az ujjak,
poros szemekkel nézek kitalált lázadókra,
a felparcellázott csatamezőkön fólia-sátrak,
fejedelmi díszük: retek, saláta,
valaki átnyúl felettem,
keveri ételem
vagy hátba vág egy sztaniol lovag,
azt mondja béke, aztat demokrácia,
na jó Uram, minek a harc ide,
jó ez így térdekre árvult fegyverekkel,
persze folyjanak csak hazug borok,
viduljunk röpködjön minden: dal,
bokrétás kalpagunk vagy a kondenzcsíkot húzó mártírok,
jöjjenek a kalmárok, a szalmaszívűek,
tervezzenek helyettünk jelent s koholt jövőt
és tátoghatnak a zsenik is a közöny tuttijában,
tántorogjunk becsapottan elátkozottan,
pedig milyen kevésről álmodik itt az ember :
hibátlan zászlót szeretne szíve olajából,
kemence fehéren,
honfoglalási pogány füvekből.
Ámen
1987