Dr. Pázmándy László: Utolsó állomás

Apáink életének állomásain,
Bábjátékot űzött a történelem.
Az indulási oldal vakvágányain,
A halál és a remény vesztegelt.

Fülünkbe kattognak, mint a vonatkerék,
Az állomások szögesdrót nevei.
A hosszú éjszakában, a végtelen felé,
Lángolnak a hallgatás színterei.

Don-kanyar, Málenkij robot, Szibéria,
Andrássy út 60., Gyűjtő, Kitelepítés,
Internálás, Fő utca, Hortobágy,
Recsk, Csillag, Kistarcsa, Vác,
Emigráció, Bitó, 301-es parcella,
Hallgatás és újra Hallgatás.

Megőriztük az otthon fájó csendjét,
Kérdéseinkre apánk hallgatását,
Majd megtudtuk – a veszteglő reményt,
’56 – ajándék őszét várták.

Két hét jutott nekik az őszi fényből,
Mert ’56 máglyáját ők gyújtották lángra.
A világot megmozgató reményből,
Eljutottak az utolsó állomásra.

És aki elment idegen kenyér,
Az élet-sikerek árnyékában,
S a honvágy minden reggelén,
Ott csillogott teás poharában.

Itthon várt rájuk a Hallgatás megint,
A szögesdróttal körbezárt hazában.
S hazug hiten felnőtt nemzedékeink,
Könnyeiben már elkésett a bánat.

Mezőkövesd, 2011. január