Gyulai Pál: Egy tavaszi nap

     I.
Bolygunk a mezőkön,
Virágot szedünk,
Rezgő lombok árnyán
Meg-megpihenünk.

Oh ily zöld az erdő,
Oh ily kék az ég,
Ily piros a rózsa
Nem volt soha még!

        II.
Virágeső hull a fáról,
Szerelem hulló virága…
Mért búsúlnánk érte, kedves?
Rakva azért minden ága.

Könnyű-vígan, tarka-barkán
Pillangók szállnak körűlünk.
Ki tudhatja, ki mondhatja:
Pillangó-e vagy jó kedvünk?

Kakuk szól az erdő mélyén,
Meddig élünk, kérdezgetjük;
Istenem! csak addig éljünk,
Míg egymást hiven szeretjük.

        III.
Mint holdfény a kék Szamos vizében,
Fürdik lelkem sötétkék szemedben,
S mint e lomb, mely virágokhoz hajlik,
Omló fürtöm homlokodra lebben.

Mint körűlünk a nyugvó vidéket,
Éj és ábránd szeliden környékez.
És szivünk, mint a madárka fészkén,
Társa mellett, boldogan fölérez.

                                       1847