Mentes Mihály: Pünkösdi ének
Lélek, Tűz és Láng, oldd meg nyelvemet:
Zuhogjon róla tüzes zuhatag.
Amerre ömlik lávaként igém,
Pusztuljon minden rossz lélek-lakat.
Az ember lelke hadd legyen olyan,
Mint Te, Tűz és Láng, Szeretetfolyam.
Szín és fény csorog át a szememen:
A föld szépsége, jaj, megbabonáz.
Fülembe árad buja muzsikája,
Vérem forralja pogány furcsa láz.
Mámorban fürdik minden idegem:
Az ég oly messze, olyan idegen.
Lélek, Tűz és Láng, Szeretetfolyam,
Égess le rólam mindent, ami test.
Sodorj magaddal vakon, süketen,
Ha a kísértés örvényleni kezd,
Míg boldog fénnyel reám nem ragyog,
Hogy én is tűz, láng és lélek vagyok.
Lélek, Tűz és Láng, nézd, e bús világ
Lélekcsodái test-álarc mögött
Egymásban irtják fényes Arcodat…
Én, én is ember, Tehozzád nyögök:
Millió lángnyelv oly árván lobog;
Jöjj, forraszd össze egy lánggá, Magaddá,
Hadd legyünk boldogok!