Herczeg Ferenc: A majom

Lakott Budapesten egy özvegy asszony, annak volt egy Gyurka nevű kisfia. Az özvegy asszony egyszer húsz fillért adott a fiának és elküldte boltba, hogy hozzon sajtot. Gyurka a boltba ment. Útközben a pénzzel labdázott, földobta a levegőbe és elkapta megint. A húszfilléres azonban egyszerre leesett a földre, tovább gurult a kövezeten és eltűnt az utcai csatorna rostélyában. A fiú ekkor nagyon megijedt és lekezdett keservesen sírni.

    Arra jött a rendőr.

    – Miért sírsz? – kérdezte Gyurkától.

    A fiú elpanaszolta, hogy a húsz fillérje beleesett a csatornába.

    – Ha nagyobb bajod nincs, azon még segíthetünk.

    Azzal kézen fogta Gyurkát és magával vitte. Jó sokáig mentek együtt, girbe– gurba utcákon át, végül beléptek egy ócska nagy ház kapuján. A homályos nagy udvar teli volt ládákkal meg hordókkal. Az udvar végében volt egy vasajtó. A rendőr kinyitotta az ajtót és így szólt a kisfiúhoz:

    – Ebben a raktárban megvan minden, amit az emberek elveszítenek. Egy vak ember őrzi a holmit; ő majd visszaadja neked a húsz filléredet.

    A rendőr elment, Gyurka pedig belépett a raktárba. Nagyon hosszú, homályos terembe jutott. A terem famennyezetét fekete gerendák támogatták. A kopott fal mellett garmadaszámra hevert a sok elveszett holmi. Esernyők, botok, kabátok, melyeket az emberek elhagytak valahol. Kalapok, amelyeket elhordott a szél. Hosszú polcokon ékszerek és órák hevertek. Mindegyikre cédula volt ragasztva, azon rajta volt a tulajdonos neve.

    Gyurka egy eleven lelket sem talált az első teremben és belépett a másodikba. Ott sok elveszett kutya és macska volt, sőt egy– két ló is volt ott. A terem végében néhány elveszett kis gyerek ült együtt. Mindegyiknek cédula volt a nyakán, az édesanyja nevével. Csendesen csücsültek és a nagy szemükkel komolyan néztek Gyurkára.

    A harmadik teremben együtt volt minden játékszer, amelyet a budapesti gyerekek elszórtak. Rengeteg sok labda, papírsárkány, trombita és bábu. Gyurka kíváncsian nézte a kívánatos holmit. Egy arasznyi kis kóc– majom nagyon megtetszett neki. A kóc– majom mozgatni tudta a négy kezét, a szem vörös volt, a fogát meg furcsán vicsorogtatta. Egy cédula volt a majom nyakán, azon rajta volt a gazdája neve: Faragó Palkó. Miközben a kóc– majmot nézte, köhögést hallott a sarokból. Egy kis vaskályha mellett nagyszakállú öreg ember ült. A szemén zöld ernyő volt. Erősen pipázott és kék füstkarikákat bocsátott a levegőbe.

    A kisfiú odament, illedelmesen megemelte a sapkáját és azt mondta, hogy elveszett húsz fillérjéért jött.

    – Eredj a negyedik szobába és keresd meg – mondta az öreg.

    A negyedik teremben őrizték az elveszett pénzt. Hosszú asztalokon cseréptányérok állottak, egyik tányérban bankópénz volt, a másikban arany, a harmadikban ezüst. Gyurka végül megtalálta a maga húsz fillérjét. Egy cédula volt a tányéron ilyen fölírással: „A Gyurka húsz fillérje.”

    – Megtaláltad? – kérdezte az öreg ember.

    – Megtaláltam, bácsi – válaszolt Gyurka.

    Gyurka megköszönte az öreg szívességét és kifelé indult. Amikor a kis kóc– majomhoz ért, megállott egy pillanatra.

    – Jó volna, ha az a majom az enyém volna – gondolta magában. – El is vihetném magammal. Faragó Palkó talán nem is gondol vele többet, az öreg pedig nem lát semmit…

    Visszatekintett az öregre. Az békén pipázgatott a homályos sarokban. Gyurka ekkor lábujjhegyen odalopódzott a polchoz, a kabátja alá gyűrte a kis majmot és dobogó szívvel kiosont a raktárból…

    Otthon azt hazudta édesanyjának, hogy a majmot az utcán találta. Vacsoráig jóízűen eljátszadozott vele, azután maga mellé vette az ágyába és elaludt.

    Reggelre kelve furcsa meglepetésben volt része. A majom, amely tegnap még csak egy arasznyi volt, megnőtt két arasznyira. Gyurka igen megszeppent. Sohasem hallotta még, hogy a kóc– majmok nőni szoktak.

    Iskolába kellett mennie, és amikor este megint előkereste a majmot, hogy mulasson vele, rémülten tántorodott vissza. A majom most már akkora volt, mint egy kisgyerek. Gyurka remegő kézzel fogta meg a különös játékszert és bevitte a sötét kamrába, hogy meg ne lássa az édesanyja.

    A sötét kamarában különféle ócska holmit tartottak és édesanyja csak ritkán nyitott be oda. A fiú begyömöszölte a majmot a szekrény mögé és még le is takarta régi újságlapokkal. Most már nem akart vele többet játszani.

    Vacsorára alig evett valamit, és amikor ágyba fektették, jó ideig nem jött álom a szemére. Azon gondolkozott, hogyan szabadulhatna meg a majomtól. Úgy gondolta, hogy legjobb lesz, ha másnap titokban kiviszi a házból és kilöki az utcára.

    Másnap alig tudta megvárni, hogy vége legyen az iskolának. Az édesanyja nem volt otthon, és ő egyedül volt a lakásban. Dobogó szívvel ment a sötét kamrához, kinyitotta az ajtót és óvatosan bedugta a fejét.

    Rettenetes dolgot látott! A kóc– majom kinőtt a szekrény mögül. Akkora volt, mint egy felnőtt ember. A feje kinézett a szekrény teteje fölött, a két vörös szeme alattomosan tekintett Gyurkára, a nagy szája pedig gonoszul vigyorgott.

    Harmadnapra Gyurka nem is mert benézni a kamrába. Negyednapra azonban beküldte az édesanyja. – Eredj be, Gyurka, s hozd ki a régi fehér skatulyát, szükségem van ár.

    A szörnyeteg megint óriásit nőtt. Most már olyan hosszú volt a két szőrös karja, hogy átfogta velük az egész szekrényt. A fogát vicsorgatva szorongott a fal mellett, a szeme pedig vörös tűzfényben ragyogott.

    Gyurka nem mert szólni a majomról. Mivel azonban nagyon sápadt volt és a foga is vacogott a félelemtől, az édesanyja azt hitte, hogy beteg és ágyba fektette.

    Egy hét telt el. A majom napról– napra nőtt. A hét végén már akkorára duzzadt, hogy betöltötte az egész kamrát. Tányérszemű, hordónyi fejét szőrös mellére hajtva, kuporodott a homályban és óriás keze elért már a kamra ajtajáig.

    Gyurka pedig a félelemtől betegen ült a külső szobában és egyre azon gondolkozott, hogy mi lesz majd, ha édesanyja egy nap be talál nyitni a kamrába és megtudja szörnyű titkát. Szólni azonban most sem mert.

    Egy nap, mikor hazajött az iskolából, egy kisfiút látott az utcán, aki egy pajtása után szaladt és a nevét kiáltotta.    

    – Faragó Palkó, várj meg! – kiáltotta.

    Faragó Palkó? Hiszen az a kóc– majom kis gazdájának a neve! – gondolta Gyurka.

    A fiúk után sietett és hamar utolérte őket.

    – Melyikteket hívják Faragó Palkónak? – kérdezte.

    – Engem! – válaszolt egy szőkefejű gyerek.

    – Nem vesztettél el egy kóc– majmot? – kérdezte tovább Gyurka.

    A szőkefejű gyerek szeme egyszerre fölragyogott.

    – De igen, két héttel ezelőtt! Nagyon szép kis majom volt… Te talán megtaláltad?

    – Megtaláltam és ha velem jössz, visszaadom neked.

    Gyurka elvitte a szőkefejűt az édesanyja lakására.

    – Abban a szobában van! – mondta a kamra ajtajára mutatva.

    – Hát hozd ki! – bíztatta a szőkefejű.

    Gyurka félve kinyitotta az ajtót. A szörnyeteget ezúttal nem látta. A kamra üres volt. Óvatosan ment a sarokba. A szekrény mögött egy csomó újságpapírost talált. Fölemelte és alatta ott feküdt a kis kóc– majom. Megint csak egy arasznyi hosszú volt.

    Gyurka odaadta a kis gazdájának. Az elkiáltotta magát nagy örömében.

    – Köszönöm, pajtás! – mondta.

    Azzal kezet fogott Gyurkával és elszaladt a kóc– majommal a hóna alatt.

    Gyurka édesanyja estefelé jött csak haza. Mikor meglátta a fiát, megsimogatta arcát és mosolyogva mondta:

    – Úgy látom, nincs már semmi bajod? Pedig már féltettelek, hogy beteg leszel!