Morvay Gyula: Komenciós arató
Kaszám csipkés élit
kalapácsom és a leszurkáló nap verdesi,
izmaimból megcsurdul az izzadság
és a felverődő porral együtt fekete
az ingem és a gatyám.
Harmincholdas urasági táblákon hányom kaszámat,
nincs izomláz szobros testemben,
pedig csak bablevet kavarintnak nagy, kormos fazekakban.
És nem érek rá ölelni, mert feltornyosul az asztag,
valahol sokfelé villogó városok zúgnak
és várnak rám, hogy elcsépelek
és a most jószavú emberek csodálkozni fognak,
ha majd megmutatom részemet,
amelyből csak kevés kenyérke
és csepp bugla kicsépelt szalma jut.
Asztagok és kazlak tövébe gyöngített engemet az élet,
komenciós arató vagyok
és lassan learatom az életemet is,
szortyogós pipám és zsíroskarimájú kalapom az örömöm.