Kis Gergő Istvánné

Magyar népballada

– Uram, édes uram, édes jámbor uram,
Eressz el engemet, igen szépen kérlek,
Legkisebb leányod látogatására, –
Hallottam felőle: nem szánja a szegényt!…

El is elindula, reá is talála.
Kapuban áll vala legkisebb inas.
– Inasom, inasom, én édes inasom,
Mondd meg asszonyodnak: ne sajnáljon tőlem.
Ne sajnáljon tőlem egy szelet kenyeret,
Egy szelet kenyeret, egy kis pohár vizet…

– Asszonyom, asszonyom, én édes asszonyom
Azt mondja a koldus: ne sajnáljon tőle
Egy szelet kenyeret, egy kis pohár vizet…
– Mintsem kenyeremet egy koldusnak adnám:
Komondor kutyának odahajítanám!
Mintsem a vizemet egy koldusnak adnám:
Palotám földjével inkább fölitatnám!

– Hallod-e, hallod-e, te nagyságos asszony:
Mikor leány voltál, ki leánya voltál?
– Kis-Gergő Istvánnak legkisebb leánya!
– Bizony ha te voltál legkisebb leánya,
Úgy hát én is vagyok az ő hites társa!

– Te vagy-e, te vagy-e, lelkem édesanyám!
Gyere be, gyere be, sietve gyere be:
Csináltatok neked jó köményes levet,
Adok neked, adok, patyolat-gyolcs inget,
Neked adom, neked, írott palotámat,
Neked adom, neked, gyontáros hintómat,
Neked adom, neked, hat szép paripámat!

– Köményes levedet egye meg a kutya!
Patyolat-gyolcs inged fújja el a nagy szél!
Írott palotádat égesse meg a tűz!
Gyontáros hintódat verje le döghalál! –
Nem kell nekem semmid, te magad sem kellesz,
Maradj csak magadnak, szép nagyságos asszony!

Székelyföld; Kriza János közlése