Földes Sándor: A garabonciás érkezése

– Csokonai Vitéz Mihály emlékezetének –
            „Toll, kóró, falevél, ringy-rongy egyetmással
            Zúg a poroszlopban forgó karingással;”
                                   /Dorottya/

Boszorkányszelekben dobban valami és villan a vándorlebernyeg
s míg eszmél fakó ámulás, kihűl a kéz, mit Neki nyújtanak…
mi volna, ha megállna?! jobb így! jobb így! fékezhetetlen élet: garabonciás –
szemetek kihullna, ha megmutatná a szétszakíthatatlan tűzrögöt: szívét
nektek pléh-szív kell, mézeskalács, költőnek: kakukkos óra
moslékos legények bűzös, unt szavakkal locsolják a zajló utakat.
de ő lépett rajtuk! nincs vissza! nincs vissza! minden út garabonciás…
s újra porfelleg karikázik, trónok forgácsán a tűzarcú legényben
ez ismét Ő! – s a másik garabonciás futja tovább lángjával Március vetésén
az isteni stafétát – vihar toporzékol – ki látta? – ki látta?
ólmos szemek bólintnak: vad kísértetek – s az alázat gennye kifakad
minden elrémült, szomjas mező s leghangosabbak, kiknek nincs szavuk
kik múltat mondanak, és áment mondanak: zsíros potrohú szolgaurak…
míg kondul az út, szélvész szikrázik s az új időkkel itt a harmadik:
Nyugat barbárja! – jaj, átok! jaj, átok! – a tűz már három ágban ég
emberfa szik földön: lángárnyékában porlad vak címer, dölyfös babona
de melegszik, kiben „lát és habzik az ész” s a „földiekkel játszó égi tünemény”
ezer levéllé robban – már élet talán? – vissza, tűzhordó szentek!
(Lillák nincsenek és disznók elé vetett gyöngy minden kinyilatkoztatás)
szebbek az avas haláldalok s a földtúró barmok – még kell az ostor is:
báljós igenlése sosem-volt-igaznak – és van koronája minden gaznak!
minek ember fénye: szabadság, Istenség? minek szó lángos íze?!
híznak a hamis istenek s halálbamenők sűrű litániája mormol…
de tenger ez! viharra készül! új alakra vár a garabonciás
izmai még épek? kábelek a nép jövőt-habzó mélyében
s a lelketek feszíti, tengerrengetők: Csokonai! Petőfi! Ady!
szó iramlik rajtuk: ma legyen, ne holnap! dördülnek az utak
zúgó porkráter emészt aszott leveleket és aszott álmokat –
ki lesz? ki hozza a tüzet? csoda! feltámadt milliókban érkezik
ember-tisztán, zengve s a Földet hódoltatja a debreceni garabonciás!