Kálnoky László: A fény fonákja

A fáradt szél kékes foszlányai,
merev mozdulatok egyformasága.
Egy molyrágta arc megmerül
a szürkület mosdóvizében.

Alig felfogható hang:
egy ág hullása az emlékezetben.

Terasz, hol sárga fű tenyészik
a nagy kőasztalon.
Ki hinné, hogy itt egyszer vacsoráztak,
s megszelték a nyöszörgő kenyeret.

Inas, szikár árnyékok járnak erre,
a rég halottak képei,
s félresiklanak a kinyújtott kéz elöl.

Ha jönne végre egy,
kinek hajában hullócsillagok,
s tekintetében egy sereg hal el,
nyomában a sötétség
az elszivárgó fény fonákja lenne.