Túrmezei Erzsébet: Az üres hely

Feri kényelmetlenül ült a padban. Furcsa! Azt gondolná az ember, hogy jobban elfér, ha hiányzik a szomszédja, és annak az üres fiókjába is tehet valamit. Tegnap úgyse fértek össze, és most Miska hiányzik. De Ferinek csak az volt az első gondolata reggel: „Nagyon helyes, legalább nem is látom.” Aztán egyre szokatlanabb lett számára a dolog. Mert Miska soha nem hiányzott még, mióta csak ismerte. Furcsa volt, hogy a tanító bácsi kérdez valamit, és Miska nincs a jelentkezők között. Előfordul, hogy csak Feri jelentkezik. Sokkal jobb volt versenyezni, melyiküknek jut előbb eszébe a felelet. De sebaj, holnap majd megint úgy lesz, addig meg ki lehet bírni.

    Másnap megint egyedül ült Feri a padban, és még rosszabb volt Miska helyére nézni, mert tudta már, hogy milyen beteg. Minduntalan a piros alma meg a „Pál utcai fiúk” jutottak eszébe. Két szép piros almát vitt tízóraira. Azért kettőt, mert az egyiket Miskának szánta. De aztán belebújt valami, és mégsem adta oda. Később meg eltűnt a fiókjából. S akkor Miskát fogta gyanúba. Gonosz kedve telt benne, hogy elpirul, védekezik. Pedig Ferin nagyon jól tudta, hogy nem ő volt. Kerék Marci volt, az osztály torkosa. Mégis Miskát húzta. S ilyen volt a „Pál utcai fiúk” története is. Már odaígérte Miskának a könyvet, és azért vitte el az iskolába, hogy neki adja. Hogy aztán mi jutott eszébe, miért kezdte sértegetni, miért huzakodott, hogy ő nem akarja kedves könyvét rongyosan, mocskosan viszontlátni, azt Feri nehezen tudná most már megmagyarázni magának. Kötekedő kedvében volt. És Miska olyan szomorúan nézett rá, olyan szomorúan.

    -Katona, te se tudsz már semmi, mióta Bodnár Miska hiányzik, – hallatszott a tanító bácsi hangja. Feri felrezzent. Nem figyelt a kérdésre, hogyan is tudott volna felelni. Ó, az az üres hely! Csak ott ülne már Miska egészségesen!

    Miska? Szegény nagyanyó könnyes szemmel tördelte a kezét az ágya mellett, és nemigen tudott vele mit kezdeni.

    -Ez is elmegy az apja meg az anyja után – sírdogált tehetetlenül.

    Nagyon megfázott a Miska gyerek. Nem vigyázott magára. Olvadt a hó, sütött a nap, a cinkék diadalmasan fújták tavaszi nótájukat: „Nyitni kék! Nyitni kék!” Miska papírhajót úsztatott a hólépatakon. Lyukas cipője alaposan beázott. Aztán Balázs néninél aprította a gyújtóst kinn az udvaron. Ezt szeretetből tette meg mindennap. Az öreg Balázs néninek nem volt senkije. Jól sütött a februári nap, Miska kezében csillogott, villogott a kis fejsze. Kipirult, megizzadt. S még akkor se mant haza, hiszen ő vízhordó is volt Verébéknél. Azzal szokott egy kis pénzt keresni. S meghatva hallgatta, milyen csodálatosan szabadította ki Isten a halál torkából, mert a kisfia, meg a felesége idehaza imádkozott érte. Mire hazaindult, hideg szél kerekedett, és reggel úgy fájt mindene, hogy nem tudott felkelni. Ki aprít most fát Balázs néninek? És mint gondol a vak bácsi, akit minden délben át szokott vezetni az utca túlsó felére, hogy ő most megfeledkezett róla? És készen találja-e őt a Megváltó, ha el akarja vinni a mennyei házába? Hiszen olyan nagyon beteg!

    Feri éjszaka nyugtalanul aludt. Rettenetes álma volt: kezében a „Pál utca fiúk”-kal és egy szép piros almával bekopogtatott Miskáékhoz, s az öreg nagyanyó sírva egy kis koporsóhoz vezette. Miska feküdt benne fehéren, kiterítve. „Későn jöttél, kisfiam!”

    Amikor édesapja reggel aggódva kérdezte, mi baja, előcsuklott belőle a sírás és mindent, mindent elmondott. Dr. Katona János még délelőtt elment megvizsgálni a kis beteget, s délután Feri is vele mehetett. Bocsánatot kért Miskától és odaadta örökbe „A Pál utcai fiúk”-at. Még nem késett el. Szívéről lehull a nagy teher. S Miska is úgy örült a kibékülésnek.

    Sokáig lebegett még élet-halál közt, de a Megváltó még a földön akart rá feladatot bízni, és meggyógyította. Nem sokkal a meggyógyulása után nagyanyó csukta be örökre a szemét, s költözött jobb hazába. De Miska nem maradt elhagyott. Dr. Katona János úgy megszerette betegsége alatt, hogy odafogadta gyermekei közé. Így lettek Feri és Miska testvérek. Azóta is együtt ülnek az iskolába, és gyakran emlegetik azokat a nehéz napokat, amikor Miska helye üres volt.