Weöres Sándor: Az öröklét látomása

A benső éj járataiban
megkövült csigáiban
hirtelen tűzű villám-kötegek
magány és mégis lábak csoszogása
egyre többen
talán a senki
mind-sokasodóbb alakok
a piros hús-bozótban
lehet hogy hárman-négyen
vagy ezren s egy sem
magány és sokadalom
ez a meghalás halála
és némasága annak
ki életre sose kelt
ezért el nem múlik soha.