Wass Albert: Két őszi vers

     1.
1928. szeptember 15.
Ma láttam a legelső őszi fát.
Megálltam előtte,
s levett kalappal mondtam egy imát.

Ma láttam a legelső őszi fát.
Mennyit láttam már… Isten, Te tudod:
a sárga fából és a sárga lombból
nekem mennyi jutott, mennyi jutott.

Az is eltelt. Mert minden eltelik:
tavaszi illat, nóta, csók, virág…
Ma még kacagsz, virágpompás a kerted,
s holnapra megjelennek
az első őszi fák.

    2.
Mikor az őszi szelek szállnak
bozontos erdők, tar hegyek felett:
jaj, de csodaszépen muzsikálnak!

Mikor már a szívedet is
valami bús érzés befonta:
szeptemberi szelek zenéjét
merengve hallgatod naponta.

Mert amikor nótává halkul
halálnál, csendnél csendesebben
magyar mezőn a magyar bánat:
ó, nem sír annál semmi szebben!

Olyankor drága vágyat érzel
mindentől messze elmaradni,
s őszi szelek magyar dalába
belehalni, belehalni…