Gyóni Géza: A szépség-vonat őre

Oly távoliak minden dolgok.
Szívemben és szívem körül
Csak békét s bölcs türelmet hordok.

Hogy elcsitul lám minden vágyás.
És minden sóhajt csönd nyel el:
Halálos csönd: semmitse-bánás.

Oly távoliak minden dolgok.
S a gyermeken, ki tegnap voltam,
Ma már fölényesen mosolygok.

Én surrantam ki a peronra?
Én utaztam minden vonattal
Pestre, Párisba és Londonba?

Én vártam kint a kék mezőben,
Hogy rámtekint a meseszép nő,
Aki bent ül az étkezőben?

Én sírtam, hogy nem nézett vissza?
Finom fejét oly rég nem láttam.
Pálmás nyarával várta Nizza.

Ó hogy álltam, vártam hiában.
Szívem, mint lámpását az őr,
Vonat elé messze lóbáltam.

Oly távoliak most e dolgok.
Szívemen, a véres lámpáson,
Most gyászfekete ernyőt hordok.

Ajkam és szemeim lezártam.
Szépség vonata fut az éjben –
s halott az őr a bakterházban.