Wass Albert: Búcsú az ősztől

Engem többé hiába várnak
vörös erdők, lila hegyek:
félek a csöndtől, félek a könnytől,
és nem megyek, nem megyek.

Nekem már sárga lombkezével
integethet a Nagy Avar:
szívem ijedve visszakalapálja,
hogy nem akar, nem akar!

Rettegve csak a szőlő-hegyre visz,
asszonyt kerget és bort iszik,
dalol, vigad, nevet…

Bánaterdő: régi szeretőm sírja:
Isten Veled… Isten Veled…