Radványi Kálmán: Szent Imre

A Szent György-templom ívei alatt
Az éj leplébe burkolózva térdel
A herceg. Szíve, ez élő kehely,
Isten borával színültig tele.
A boldog ihlet édes mámorában
Szemét az ég rejtett titkába fúrja:
»Mit adjak néked, népek Istene,
Hogy méltó legyek a nagy föladatra,
Mit nékem szántál?« – Az ég megnyílik
S az Úr szól: »Imre, maradj tiszta, szűz!
Véred viharját kemény fékbe fogd!
A szüzességet ajánld föl nekem!«

A herceg szívét körmös gond szorítja:
»Nem értlek, Uram. Mik a terveid?
Apám országát nem öröklöm-e?
A koronát Te küldötted nekünk,
Hogy abroncsával összekössük itt
A széthúzó, a szilaj népeket.
A koronával földi gondot adtál:
A család gondját; küzdelmek hevét;
Kardot és öklöt; tervek bonyodalmát!
Mi lesz a néppel e vad zűrzavarban?«

S a hang ezüstje újra zeng fejéje:
»A szüzesség a legdicsőbb erény.«

Imre csatázik a kétes homállyal:
»Nézd, Európa ifjú teste izzik,
Vulkánok vére lüktet az erekben.
És vihar dúl a népek tengerén,
Fölkorbácsolja tüzes ostorával
Az indulatok vad hullámait.
A test szolgái, a pogány erők
Csatára kelnek Isten erejével.
Atyám kezében a gyeplő a kard;
Szemében villám és szelíd mosoly,
A bölcs jóságnak hódító hatalma.
Atyám a lelkek hínárjába markolt,
Acélsarokkal e talajba vágott;
Szava csattogott – s minden szava törvény,
Isten törvénye és országa törvénye.
Óriás agyával átfog népeket,
Évszázadokba fúrja be szemét;
Államot alkot: rétegekre bontja
A fajok, nyelvek kusza Bábelét
És mindenkit saját helyére állít.

Évezredekre összekalapálta
Az állam-gépnek élő szerveit
S az Isten lelkét lehelte belé.
A gép testében Krisztus szíve izzik
S fénnyel, meleggel édesíti át
Az új országot. – S bennem ég a vágy,
Hogy ezt a népet boldoggá tegyem.
Apám kezéből, ha kihull a kard,
Én fölveszem. Ha karja lehanyatlik,
Ha szemében a villám megtörik
S a koronának szörnyű súlya majd
Fejét lenyomja: – én állok helyébe!«

S az égi szózat tisztán cseng az éjben:
»Testben, lélekben légy szűz, Imre herceg!«

Imre kitárja reszkető kezét:
»S mi lesz népemmel? Jól tudod, Uram,
Hogy a családban rejlik az erő,
Amely a nemzet testét élteti.
Mi célért küzdök, hogyha nincs fiam,
Ki megszorozza sikereimet?
S aki folytatja életem művét?
S amit akartam, – azt ő tettre váltja?
Azt kívánod, hogy ne legyek király,
Hadak vezére, Krisztus katonája,
Pogányok féke, országom ura?«

S az Úr szólott és szava érce csengett:
»Királlyá teszlek téged, Imre herceg!
A tiszta ifjak szent királya lész.
A palástod a szüzesség legyen,
Fejedre égi koronát teszek.
Ne szóval hirdesd; – tiszta életed
Tanítsa itt örök törvényemet:
Csak az a nemzet lesz nagy és dicső,
Amelynek tiszta ifjúsága van!
A szó elhangzik, de a tett örök.
Te Isten fénye, élő példakép
Oltáron állsz és onnét hirdeted:
A tisztaság nagy tettek ihletője;
A mocskos vérben gyávaság lakik,
A szűzi vér hulláma fölemel
A tespedt élet párás légköréből.
Az önzés irigy ördögét legyőzi,
Magasztos, édes áldozatra készt.
A tiszta vérben születik a dal;
Testvére ez a vidám napsugárnak,
Fürge pataknak, mosolygó virágnak,
Testvére minden ártatlan örömnek.

Királlyá teszlek téged, Imre herceg,
Örökké trónolsz égi trónodon.
A magyar ifjak szeme rád tapad
S epedve lesik szent parancsaid.
S te uralkodsz a tiszta szíveken,
Beléjük öntöd ihlető erődnek
Sebet gyógyító édes balzsamát.
Ez a te boldog és szent hivatásod!

A tisztaságot ajánld föl nekem!«

A Szent György-templom ívei alatt
Magába néz a boldog Imre herceg.
Föláll, szemét a messzeségbe fúrja
S indul útjára, – a jövő felé.