Túrmezei Erzsébet: Juliska vendéget vár
Aztán gyönyörű nagy sétát teszünk a hegyek közé, és ródlizunk. És annyi szép mesét senki se tud az egész világon, mint keresztmama. Hazafelé betérünk a cukrászdába:
- Az én nagyanyuskám pedig minden babámnak új ruhát varr, szebbnél szebbet. És olyan jó játékokat talál ki. S ha elkezd mesélni, elfelejtem, hogy a földön vagyok. Csak hallanátok egyszer.
Napok óta tartott már a licitálás. Közeledett karácsony szent estéje, s Piriék is, Juciék is vendéget vártak. Mióta megérkezett a nevezetes levél, amelyikben Piri keresztmamája érkezését tudatta, s Jucinak is megmondták otthon az örömhírt, hogy a nagymama náluk tölti a karácsonyt, a két kislány másról se tudott beszélni. Tervezgettek, versengtek, készülődtek.
Juliskát, aki mindig harmadik volt az együttesben, alig hagyták szóhoz jutni. Különben is ő volt köztük a legcsendesebb, de mostanában, mióta Piri és Juci olyan hangos örömmel tervezgettek, még csendesebb lett. Miről is beszélnek! Ők nem várnak vendéget. Pedig milyen jó Pirinek és Jucinak! Milyen jó lehet vendéget várni!
Juliska nem volt irigy természetű, együtt tudott örülni kis barátnőivel. De azért úgy szerette volna, ha nekik is levelet hoz a posta, amelyikben egy kedves vendég jelenti be jövetelét. Hogy ki, azt Juliska maga sem tudta. Pedig hányszor kiszínezte gondolatban az érkezését, az együtt töltött kedves napokat. Piri és Juci hangosan, valóságosan tervezgettek. Juliska csak álmodozott. Azért volt még a szokottnál is csendesebb.
Piriék nem vették úgy észre, de otthon a kis Jóska, Sárika nagyon nélkülözték a kedves meseszót. Juliska alig törődött velük. Csak a csendben érezte jól magát, ha nyugodtan álmai világába menekülhetett.
Már az iskolában sem tudott úgy figyelni, mint máskor. A tanító néni magyaráz. Juliska kék szeme az ablak előtti havas fákon kalandozik, de nem is a fákat látja. Otthon ül gondolatban Jóskával és Sárikával, amikor egyszerre autó áll meg a ház előtt, és ajándékokkal megrakodva bezörget a vendég. Csak messziről hallja a tanító néni hangját:
- Nem úgy áll az ajtó előtt, mint kéregető. Úgy jön, mint gazdag Király. Tele ajándékokkal mind a két keze. És mit üzen nekünk, Juliska?
Juliska összerezzen, és elpirul, amikor feláll. Hallgat. Pedig ez soha nem fordult még elő. Balla Terinek kell megadnia a választ:
- Imé, az ajtó előtt állok és zörgetek.
Szégyenkezve ül vissza a helyére. Ó, most már figyel! Hisz a tanító néni is Vendégről, várakozásról, érkezésről beszél. Csodálatos, királyi vendégről, Aki az ajtónk előtt áll, és zörget.
Juliska szeme megcsillan: Hisz akkor ő is várhat Vendéget! Várhatja a legmagasabbat, leggazdagabbat, ég és föld Urát! Jaj, milyen bűn valótlan álmokat szövögetni, amikor a valóság ilyen gyönyörű! Mi a Piri és Juci várakozása? Mennyivel szebb magát a Királyt, az érkező Megváltót várni!
A tanító néni sokablakos papírházikót tesz az asztalra, kis gyertyát gyújt benne, s kinyit két ablakot. Az egyiken az a felírás: „Örülj nagyon!” A másokon: „Jön a te Királyod!” Advent második napja van. Minél közelebb lesz karácsony, annál több kis ablakból árad a fény. Így ragyogja be a Megváltó annak a szívét és otthonát, aki ajtót nyit neki. Adventi koszorúról is beszél a tanító néni, amelyiken minden héten eggyel több gyertya ég. Ó, ilyet Juliska is köt otthon. De szép lesz!
Alig várja, hogy elérkezzék az este. A virágárus néni, akinek Juliska már annyi kisebb szolgálatot tett, örömest adott fenyőgallyakat. Juliska kiküldi egy kicsit Jóskát és Sárikát a konyhába, s meggyújtja az első gyertyát. Amikor betipeg a két kicsi, átöleli őket, és énekelni kezd velük a boldogító, szívet vidító szent karácsonyról. Az énekszóra édesanya is besiet, s ahogy meglátja a gyertya meleg fényében három éneklő gyermekét, könnybe lábad a szeme, és összekulcsolódik keze.
A kedves vendég, akikre Juci és Piri várnak, jönnek és elmennek megint. Juliska égi Vendége azért közeleg, hogy vele maradjon, vezesse az életen át, óvja, védje, szeresse. Hogyne ragyogna hát boldogan a szeme, amikor már négy gyertya ég az adventi koszorún. Jön a Megváltó! Jön a drága Vendég!
