Fáy Ferenc: Hajnal, hóesés után

Kék lánggal zeng a kert. A hermelinpalástos,
köd-szőke bokrok földig hajlanak.
Morogva jár a szél… köhécsel… és a város
bő fényről álmodik a foltos ég alatt.

Fehér virág az út – halvány, királyi szőnyeg –
de villog, mint a tőr! S a lázongó, kopott,
tavaszról-kérdező, didergő háztetőknek
Istent felelgetik csak érc-torkú templomok.

A fák közt álmait terelgeti az éjjel.
Mögöttük súlyos árny: egy munkás ballag át,
s bajszára tűzi fel – forró leheletével -
jégcsappá csendesült, didergő bánatát.