Czuczor Gergely: Lantomhoz

Égnek szelíd ajándoka,
Szivem viszhangja te,
Érző kebel nálad hivebb
Barátot birhat-e?
Miként körülgyürűdzi a
Virágot illata,
Úgy viszhangozza lelkemet
Hurodnak szózata.

Áldás-e rajtam, átok-e,
Hogy oly hőn érezek?
Hogy bú s öröm villám gyanánt
E keblen átrezeg?
Áldás vagy átok, egy neked,
Te hozzám hű maradsz,
Örömre búra én velem
Te egyiránt fakadsz.

Oh, mily csekély gyakran, miben
Kedélyünk élve áll:
Egy lenge fürt, kegypillanat,
Egy zsenge rózsaszál.
Ha senki nem, te részvevő
Hangon kizenged azt,
Enyelgve édes álmain,
Ha képzetem viraszt.

Mi jól esik magasztosan
Fölszárnyaló erényt,
S nagy férfiat küzdelmiben
Szemlélni a honért;
S hogy lássák a pulyák is e
Küzdő erényfiat,
Örömtől húrod a dicső
Látványra fölriad.

Te a moh-ette ős romok
Közé jősz társamúl,
Ha a letünt csaták zaja
Elmémbe föltolúl,
S a vérmezőn, hol a halál
És élet szembe kel,
Az egykor oly dicső haza
Vitézit zenged el.

De tenger a szív tűköre,
Most síma, s fényben ég,
Majd rája dől a vész dühe,
S fölötte dörg az ég.
Sokszor fölolvad a kebel
Öröm sugárinál,
De hányszor a keser fagya
Miatt dermedten áll!

Ha a bün álnokúl buvék
Erénypalást alá,
Vagy a szájhős szilaj magát
A jók fölé tolá,
És a szabad szellem czimét
Kitűzte a bitor,
Míg lába Isten-emberen
Szentetlenűl tipor;

Ha a szűkkeblü gyávaság
Alélva tántorog,
Mert a honügy javítgató
Tervek szerint forog,
S midőn a köz jóléteért
Adózni kellene,
A rút fukarság ördögi
Esküsznek ellene;

Ha higgadatlan gyermekész,
Üres, szelesdi lény,
Kontárkodik polgárfelek
S hazája szent ügyén;
Midőn életkérdés fölött
Tivornyahad tanáz,
S székére részeg vállakon
Mászkál a tisztvadász;

Ha önző pártviszály magyart
Magyarra bujtogat,
S karosztály-gyűlölet közös
Bizalmat fojtogat,
És annyi kurta zsarnok él
Véredből, oh hazám,
Kik tőled elfajultanak
A külföld maszlagán;

Oh ekkor fájdalomború
Vonúl el keblemen,
S a bűn sötét utálata
Előttem megjelen.
Ekkor ki osztozik velem,
Ki nyög viszonpanaszt?
Te lant vagy az, kit tőlem el
A bánat sem szakaszt.

Te légy barátom, őrtanúm
Érzelmeim körűl,
Rajtad legyen szűm belseje
Lefestve tűkörűl,
Hadd lássa lelkemet kiki:
Öleljen a rokon,
S a rágalom pirúljon el
A fondor ajkakon.

                                        1844