Salamon király és a hercegek viszálykodása

– A Képes Krónika nyomán –

Vid ispán pedig folyton tüzelte a királyt, hogy Géza herceget az országból űzze el, és a hercegséget adományozza neki. Azt mondta Salamon királynak:

    - Most kell lecsapni Géza hercegre, mert most a királynak sokkal több a katonája, mint a hercegnek. A halogatás csak veszedelmet hozhat.

    Amikor az ispán látta, hogy a király már ingadozik, így folytatta:

    - Ahogy két éles kard ugyanabban a hüvelyben meg nem fér, úgy ti sem uralkodhattok ketten ugyanabban a királyságban.

    Ekkor a király, akit Vid ispán mérgező szavai megfertőztek, szívébe gyűlöletet és haragot fogadott. Már csak az alkalmat leste, hogy a herceget csellel elfogja, vagy fegyverrel leküzdje. DE érzéseit ravaszul eltitkolta, és Gézát színlelt barátsággal küldte el hercegségébe.

    Ezután a király mind a két hercegnek üzent, hogy együtt jöjjenek el hozzá, és közösen támadják meg a görögöket. Salamon ugyanis ravaszul arra törekedett, hogy a két herceget egyszerre elfogassa.

    Csakhogy a hercegek is megsejtették a király szándékát, ezért óvatosan jártak el. László herceg a sereg felével a Nyírségben maradt, Géza pedig elment a királyhoz. De Gézát nem merték megtámadni, mert tudták, hogy László testvére sérelmét megbosszulja.

    Ezután László herceg Oroszországba ment, hogy barátai segítségét kérje.

    Salamon király pedig Szekszárdra vonult, és Kesztölc község felett tábort vert. Itt istentiszteletet hallgatott, azután pedig tanácsot tartott. Ekkor Vid ispán és társai azt mondták neki:

    - Uram, jól tudod, hogy László Oroszországba ment, Lampért meg Lengyelországba, hogy bátyjuknak, Géza hercegnek sereget gyűjtsenek. Ezért most kell a herceget megtámadni, mert csekély kísérettel van, az Igfon-erdőben vadászik. Az éjszaka csendjében rohanjunk rá, fogjuk el, a szemét toljuk ki, hogy mire László és Lampért megjön, és sereget hoz magával, már nem bírjanak velünk szembeszállni. Mert ha meghallják a bátyjuk sorsát, még az országba se mernek bejönni.

    Mindez most megteheti a király, hiszen mindenki vele tart. A győzelem után pedig a hercegséget Vidnek adja, és ilyen módon koronáját megerősíti.

    A király a rossz tanácsot egész éjjel a fejében forgatta. Reggel azt mondta, hogy tetszik neki a tanács.

    De a szekszárdi templom papja, aki a templom egyik fülkéjébe bezárkózott, mintha Istenhez imádkoznék, kihallgatta a tanácskozást, amely a templomban folyt. A pap a herceghez mindjárt figyelmeztető levelet küldött, s ebben megírta, hogy a királytól óvakodjék.

    Amikor a követ a herceghez megérkezett, ott voltak a gonosz tanácsadók, a herceg árulói, és így beszéltek:

    - Herceg úr! Ne higgy a levélnek! A szekszárdi pap mindig részeg, biztosan részegségében írta ezt a levelet.

    Géza herceg pedig bízott a tanácsadókban, és nyugodtan vadászgatott az Igfon-erdőben.

    Ezalatt Salamon király újra tanácskozott a főemberekkel, a pap pedig ismét elrejtőzött a fülkében, hogy kihallgassa a tanácskozást. Ez a pap ugyanis híve volt Géza hercegnek, mert ennek atyja alapította a templomot.

    Amikor a szekszárdi pap meghallotta, hogy a király a tervet végre akarja hajtani, a papi köntöst nyomban levetette, világi ruhát öltött, kardot kötött, lóra pattant, és sebesen a herceghez vágtatott. Még álmában találta, de felköltötte, és azt mondta neki:

    - Fuss, herceg, mert ha nem futsz, elfognak Salamon katonái!

    Erre a herceg gyorsan összeszedte minden katonáját, és elvonult észak felé, hogy öccsével, Lászlóval találkozzék.

    De a király serege útját állta.

    Salamon király a gyalázatos Vid tanácsát követte, mert az úgy uralkodott a királyon, mint a mester tanítványa felett. Pedig az ilyesmitől mindenkinek óvakodnia kell, de kiváltképpen a királynak.

    Szemben állott a két sereg, de a király hatalmas serege ellen Géza herceg csak csekély erőt tudott állítani.

    Jól látták ezt az árulók, akik követet küldtek a királyhoz, és azt üzenték neki:

    - Ha a király minket kegyébe fogad, akkor harc közben Géza herceget elhagyjuk, és a királyi sereghez átpártolunk.

    Salamon király mindent megígért az árulóknak, és erős esküvéssel megfogadta, hogy ígéretét megtartja.

    Ekkor Géza herceg kicsiny seregéből előugratott egy Péter nevű vitéz, aki sötétbarna lovon járt, és fénylő páncélt, fényes sisakot hordott. Ez a Péter páros viaskodásra szólította a király vitézeit.

    Abban a pillanatban a fakó lován, bozontos bőrvértjében Márton fia Opos kiugratott a király seregéből, és szembeszállt Péterrel.

    Ahogy összecsaptak, Opos lándzsájával úgy döfte át Péter vértjét, mint a villám, és fegyvere Péter szíve közepébe talált.

    Ekkor összeroppant a két csatasor. Kegyetlenül vágták egymást, hullott az ember, mint ősszel a falevél.

    Opos olyan erősen vagdalkozott kardjával, hogy a sűrű csapásoktól keze egészen megmerevedett, csata után le sem tudta venni a kard markolatáról. Opos erejét és bátorságát mindenki csodálta.

    Amikor legjobban dúlt a harc, egyszerre Géza három főembere csapatával átpártolt a királyhoz.

    De Géza herceg az árulás ellenére sem ijedt meg, egyetlen csapatával ellenállt, pedig Salamon király harminc csapatot állított vele szembe. Géza herceg csak akkor hagyta abba a harcot, amikor már csaknem minden vitéze elesett. Ekkor Tokajnál átkelt a Tiszán, és üzent öccsének, Lászlónak, hogy jöjjön segítségére.

    Az árulók pedig megfutamodtak, és pajzsukat felemelték annak jeléül, hogy megadják magukat a királynak, ahogy az áruló Júdás tette, aki ugyancsak jelt adott, amikor Jézust elárulta.

    Az árulók azért emelték fel pajzsukat, mert azt remélték, hogy így a király katonái megkímélik őket, de azok nem ismerték az árulás jelét, ezért mind egy szálig levágták őket. Kevesen menekültek meg az árulók közül; bár egy se menekült volna meg, amiért urukat és jótevőjüket olyan gyalázatosan elárulták.

    A győzelem után a király átkelt a befagyott Tiszán, akkor hallotta, hogy Géza herceg találkozott László herceggel, aki nagy sereggel érkezett.

    De Vid ispán még akkor is így bíztatta a királyt:

    - Géza seregét levertük, a főembereket megöltük, s a herceget megfélemlítettük. Most már csak a szolgákat meg a parasztokat gyűjtötték össze, ezekből áll a seregük. Egy percig sem kétséges, hogy ezeket egy pillanat alatt felfaljuk.

    Volt Salamon királynak egy derék tanácsadója, Ernyey ispán, aki mindig a béke híve volt. Amikor ez Vid ispán szavait meghallotta, keserves sírásra fakadt.

    A király észrevette, és így szólt:

    - Ernyey ispán! úgy látom, te a herceg híve vagy, és nálam csak színlelésből maradtál.

    Ernyey így felelt a királynak:

    - Nem úgy, uram! De nem szeretem látni, hogy testvéreid ellen harcolsz, és a katonák egymást gyilkolják: a fiú az apját és az apa a fiát.

    Ezután Ernyey ispán odafordult Vid ispánhoz, és azt mondta neki:

    - Te a királyt testvérharcra bíztatod, és azt mondod neki, hogy ott kaszások meg villások vannak. Meglásd, hogy amit ezer kaszás levág, tízezer villás sem szedi össze, és a veszteségnek csak Isten a megmondhatója. Haljunk hát meg a királyért, de bár jobb tanács után indulnánk!

    De a király Vid ispán szavára hallgatott, és gyorsan megindult a sereggel, majd Rákoson megszállt.

    Géza és László herceg pedig Vác mellett ütött tábort. Ott akkor hatalmas erdő volt, amelyben senki sem lakott, csak egy Vác nevű szent életű remete. Róla nevezte el később Géza herceg a várost, amely ott épült.

    Egyik reggel, amikor a hercegek lóháton tanácskoztak azon a helyen, ahol később Szent Péter apostol kápolnája állott, éppen azt fontolgatták, hogy miképpen harcoljanak. Amint ott tanácskoztak, világos nappal mennyei látomás jelent meg Szent Lászlónak. Az pedig így szól bátyjához, Géza herceghez:

    - Láttál-e valamit?

    Felelte a herceg:

    - Semmit.

    Mondotta ekkor Szent László:

    - Ahogy itt álltunk és tanácskoztunk, íme, az Úr angyala leszállott az égből, kezében aranykoronát hozott, és a fejedre helyezte. Ebből nyilvánvaló, hogy a győzelem a miénk lesz, Salamon számkivetve az országból elmenekül, a királyságot és a koronát pedig az Úr neked adja.

    Mondotta erre Géza:

    - Ha az Úristen velünk lesz, és seregünket győzelemre vezeti, tehát a látomásod beteljesül, templomot építek ezen a helyen Szűz Máriának.

    Ezután a hercegek tábort bontottak, és megszállottak egy helységnél, amelynek Cinkota a neve. A két sereg között a Mogyoród nevű hegy emelkedett.

    Pénteken virradóra meg akartak ütközni, de a sűrű köd olyan homályt borított rájuk, hogy nem tehették. A következő éjszaka nem aludtak: paripáikat kantárszáron fogva várták a nap feljöttét.

    Szombaton hajnalban a király elrendezte a csapatait. Átlovagolt a Mogyoród hegy gerincén, és megparancsolta a poggyászhordóknak, hogy a hegy oldalában vonuljanak, hadd higgye az ellenség, hogy őrcsapatok.

    Vid pedig így szólt a királyhoz:

    - Ha a hercegek meglátják a seregünket, mindjárt megfutamodnak.

    De hajnalhasadáskor a hercegek is elrendezték a hadsorokat. László felöltötte fegyverzetét, aztán leborult a földre, kérte a mindenható Isten kegyelmét, és fogadalmat tett Szent Mártonnak, hogy ha az Úr a győzelmet neki adja, azon a helyen Szent Márton tiszteletére templomot épít. Úgy is történt.

    Amikor a király a hegyről leereszkedett, Géza serege, amely a síkon állt, úgy tűnt, mintha feljebb állana Salamon minden csapatánál. Erre Ernyey odafordult Vid ispánhoz, és azt mondta neki:

    - Csoda lenne, ha ezek a csapatok meghátrálnának előlünk, mert ha ez lett volna a szándékuk, nem hagyják hátuk mögött a Dunát. De azt hiszem, úgy határoztak, hogy győznek vagy meghalnak.

    László herceg magas lovon ült, és a sereg előtt ide-oda száguldozott. Buzdította, bátorította a katonákat. Egyszerre a lándzsájával megzörrentett egy bozótot, hát abból csodálatos módon egy fehér hölgymenyét ugrott a lándzsájára, végigfutott rajta, és a herceg kebelébe menekült.

    Amikor a csata elkezdődött, a csehek első támadása eltiporta Vid ispánt és a bácsiakat.

    László herceg pedig fölcserélte zászlóját Géza herceg zászlójával, mert arra gondolt, hogy Salamon bátrabban támadja meg azt a sereget, amely Géza jelvényét viseli, ugyanis ezt Géza seregének véli, amelyet nemrégen legyőzött. László herceg arra törekedett, hogy megvédje testvérét, Géza herceget a király támadása ellen, ezért a támadás első rohamát önmaga felé irányította.

    A király pedig, amikor László seregéhez vágtatott, és őt megismerte, a félelemtől megdermedt, majd a zászlóvivőket utasította, hogy forduljanak Géza herceg csapatai felé.

    Amikor pedig László herceg láttak, hogy a király ijedtében elfordult tőle, ő maga elsőnek rohant a király seregére, majd minden katonája követte, és így a király csapatait hátulról rohamozták meg. De szemtől szemben Géza herceg is keményen rájuk támadt. László vitézei Salamon ide-oda tekergő seregét keményen aprították, és rémítő kardcsattogással adták kegyetlen halálra. Másfelől Géza vitézei itatták őket a halál keserves poharából. Pusztul a német, fut az olasz, de helyet sem talál a menekülésre, mind úgy hullanak a magyarok előtt, mint az ökrök a vágóhídon. Salamon király pedig, miután csaknem valamennyi hívét levágták, Mosonba menekült az anyjához és a feleségéhez. Reggeltől napestig üldözte őt és seregét a hercegek serege.

    De ebben a csatában nemcsak németek és olaszok estek el, hanem a magyar birodalom katonaságának nagyobb része is elveszett.

    Géza és László herceg megünnepelte a győzelmet: a megöltek holtteste felett háromszor kiáltották Isten dicséretét.

    László herceg azonban mindig igen jámbor volt: látta a sok ezer holttestet, és bár ellenségei voltak, akiket megöltek, mégis megindult a szíve rajtuk. Siratta őket keservesen, nagy jajgatással arcát és haját tépte, ahogy az anya sír fiai halálán.

    Amikor László herceg sóhajtozva járt a holtak tetemei között, egyszerre megpillantotta Ernyey ispán holttestét. Azonnal leugrott lováról, megölelte, és sírva mondta:

    - Ó, te békeszerető Ernyey ispán! Úgy siratlak, mint testvéremet, mert szíved és tanácsod békességgel volt tele.

    Azután saját kezével felemelte, megcsókolta, és a katonáknak megparancsolta, hogy nagy tisztelettel temessék el.

    De amikor László herceg másfelé járt, és Vid holttestét meglátta, így szólott:

    - Siratom a halálodat, bár mindig ellenségünk voltál. Ugyan miért kívántál hercegséget, hiszen nem származtál a hercegek nemzetségéből, ugyan miért kerestél koronát, ha nem voltál a királyok törzséből?! Bezzeg most lándzsa verte át szívedet, amely hercegségre sóvárgott, és kard hasította szét fejedet, amelyre koronát kívántál.

    De azért a katonáknak megparancsolta, hogy őt is temessék el.

    Azonban Géza és László katonái, akiknek szíve tele volt keserűséggel a háború miatt, amelyet Vid tanácsa okozott, leugráltak lovaikról, késsel felhasogatták keblét, kiverték a szemét, és földet szórtak a szemgödrébe. Azt mondták:

    - Szemed a vagyonnal, a méltósággal soha jól nem lakott, hát lakjon jól földdel!

    Salamon király pedig elmenekült, és Moson váráig meg sem állott. Ott az édesanyja, mint egyetlen fiát megsiratta, amiért az Isten annyi sok javától megfosztotta. Amikor eleget siratta, korholni kezdte a királyt:

    - Kedves fiam! Az én tanácsomra sohasem hallgattál, de Ernyeyt és más híveidet sem hallgattad meg. Mindig a Vid tanácsát fogadtad el, s lám, tönkretetted magadat meg azokat is, akik hozzád tartoznak. Mindig mondtam, hogy a koronával megelégedjél, és a hercegséget a testvéreidnek átengedd. De te nem ezt tetted. Most aztán Vidből sem lett herceg, és téged sem koronáznak meg többet.

    Amikor ezt Salamon király meghallotta, olyan haragra gerjedt, hogy az édesanyját arcul ütötte volna, ha felesége vissza nem tartja a kezét.

    A hercegek seregükkel Székesfehérvárra vonultak, ott a magyarok kívánságára Gézát királlyá koronázták.

    Koronázás után elmentek arra a helyre, ahol a látomás történt, és arról tanakodtak, ugyan hol építsék fel a templomot. Ahogy ott Vác alatt tanakodtak, egyszerre egy szarvas jelent meg előttük. Szarvai tele voltak égő gyertyákkal, amelyek csodálatosan fénylettek. Amikor a szarvas őket megpillantotta, futásnak eredt, az erdő felé futott, és azon a helyen állt meg, ahol most a monostor van. A vitézek nyíllal rálőttek a szarvasra, de nem találták el. A szarvas előlük a Dunába ugrott, többet sohasem látták.

    Mondta erre Szent László:

    - Bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala.

    Géza király pedig ezt kérdezte:

    - Mondd hát, kedves öcsém, mit jelentenek az égő gyertyák, amelyeket a szarvas agancsában láttunk?

    Felelte Szent László:

    - Nem agancsok, hanem szárnyak voltak azok, nem is égő gyertyák, hanem fényes tollak voltak azok. És ahol a lábát megvetette, azzal a helyet jegyzette, ott építsük fel Szűz Mária templomát, s nem másutt.

    De hogy az első látomás helye se maradjon épület nélkül, Géza király és öccse elrendelték, hogy ott kápolnát emeljenek Szent Péter tiszteletére.