Áprily Lajos: Menjünk a hóba

Milyen fehér az út. Menjünk a hóba,
hagyd itt ma ezt a sápadt koronát,
amit a villanylámpa-gloriola
munkára hajló homloknak ád.

Levetném én is most egy alkonyatra
a fáradtságom: szürke rabruhám,
s hagynám, simuljon drága égi vatta
éber sebemre altató-puhán.

Ilyenkor, egyszer… szálltunk még a hóba,
tündér karácson volt, emlékezel?
(A csónakunk sosem siklott azóta
boldogság kék partjához oly közel.)

Hó volt a fákon vagy tündér-kelengye?
Szél járt felettünk vagy varázs-fogat?
S havasra vittek vagy a végtelenbe
a párás, zúzmarás mokány-lovak?

Fenn házikó várt – mint a Grimm-mesében –
és pattogó tűz és arany tea,
s hórengetegben nagyra nyílt sötéten
bennünk egy vérvörös azálea…

Azért – fehér az út – menjünk a hóba,
fogadd el azt a fényes koronát,
amit a pelyhek csillagzuhogója
a múltba fordult homlokodnak ád.