Endrődi Sándor: Én voltam

Én voltam az a nyugtalan gyerek,
Ki egykor annyi álmot kergetett,
S szentül hivé: mit érez, gondol, az
Mindennél igazabb igaz?!

Én voltam az a szilaj, vad legény,
Ki szenvedélye zúgó tengerén,
Szívét tépdesve száguldozta át
Az örvényt meg az éjszakát?!

Én voltam az a dacos férfi, én,
Ki egykor az egeket döngetém,
És a világot tettvággyal teli,
Újjá véltem teremteni?!...

Mintha kiégtem volna teljesen,
El-eltünődöm szenvedélytelen;
Fölöttem hideg téli csillagok...
Vihar voltam, most csend vagyok.