Nyirő József: Perelünk
Akárki akármit mondjon, a per nekünk székelyeknek olyan, mint a jó pálinka. Az ablakon hányja ki az ember a sok pénzt érte, utána szeretné a fejit a falba verni, de amíg benne van, kiadhatja a virtust magából s legalább megmutatja, hogy nem akárki. Nincs is addig becsülete a faluban, míg valami kemény peren átal nem ment. Ész kell a perhez, s bátorság. Igaz, hogy sok pénzbe kerül, akár nyer az ember, akár veszít, de megéri. Az is igaz, hogy a törvénynek sok ága-boga van, de arravaló az ügyvéd, hogy tudja. Az ügyvédnek viszont az a baja van, hogy sok pénzt eszik, s – szakadjon meg a nyakuk – drágán meg kell fizetni, ha pár sort vakarintanak, de arra való az ember esze, hogy túljárjon az ügyvédek eszin. Úgy kell csinálni, mint Simó Laji, ki Bara Danival, az onokatestvérivel egy kétvékás pityókaföld miatta, ami anyai részről maradt volt rájuk, most a tavaszon keményen összement.
-Én törvénre megyek! – rázta a kujakját Dani.
-Eridj a nannyád keserűségibe! – vágta vissza Laji, s ezzel a jóviszony megszakadt köztük. Ha akkor el nem választják, valamelyik a nyújtópadra kerül.
Bara mindjárt béfogott, s bé Udvarherré az ügyvédhez. Ott hajtott el a Laji kapuja előtt, de még a fejit sem fordította arrafelé.
Laji, ki az udvaron egy rossz gereblyét fogazott, setéten utána nézett, s nyelt egyet, hogy ilyen komolyra fordult az ügy, mert nem tréfa, ha Dani ügyvédhez ment. Ha a Barák megnyitják a bukszát, azzal ő nem mérkőzhetik.
-Jaj, most mi lesz velünk! – sápítozott Laji felesége, de Laji keményen rászólt:
-Fogd bé, mert béverem!
-Tiszta bizonyos, hogy az a koszos birtoka reamegy! – bizakodtak a Barák. – Vitos Pali úr elhúzza a nótáját.
-Jó hogy tudom, ki az ügyvédetek! – gondolta Laji, de ettől a perctől kezdve hallgatott. Nem árulta el a szándékát. A per olyan, mint a háború. Az ellenfél nem tudja meg, hogy mit akarok.
-Hát te melyik ügyvédet fogadod meg? – kérdezték kíváncsian az emberek.
-Nekem nem kell ügyvéd! – mondotta egykedvűen Laji. – Olyan legénnyel, mint Vitos ügyvéd úr, magam is elbánok.
A faluban már sokan csodálták a bátorságát, s egykedvűségét.
Mikor megtudta, hogy az ellenfél törtvényesen is megadta a meghatalmazást az ügyvédjének, azt mondta a feleségének:
-Pakolj fel két szép csürkét, Rózsáli, mert bémegyek Udvarherré!
Az asszony kérdezősködni se mert, csak összekötötte két kendermagos kakasának a lábait, s betette egy kicsi kerek kosárba.
-Estére itthon leszek! – indult Laji. – Ha valaki kérdi, hol vagyok, mondd azt, hogy hátra mentem a havasba!
Kilenc órakor már ott volt az ügyvéd úrnál.
-Adjon Isten szerencsés jóreggelt, tekéntetes ügyvéd úr! Hát felkelhettek-e? – barátságoskodott, s a két csürkét hunyorítva letette az íróasztalra. – Küldje ki a doktor úr a konyhára, mert amilyen két okos csürke ez, még megtanulja a tudományát! – tréfálkozott.
-Az ügyvédnek csirke nélkül is megtetszett a székely jóságos, barátságos, becsületes, egyszerű lelke, egyenes természetessége. Úgy érezte az illatát, mintha egy üde, fiatal fenyőfa lépett volna az irodába.
-Foglaljon helyet! – kínálta, míg a kisasszony kivitte a csürkéket a konyhára s az üres kosarat visszahozta.
-Nem es üsmerjük egymást, lelkem küsasszon, – tréfált vele is – s ehelyt már kosarat es ada nekem!
Mindhárman kacagtak. Hogy az Isten csudájába ne, mikor ilyen jót mondott!
-Csináljon szivart, bátyám! – adta oda saját dohánytárcáját az ügyvéd, – s mondja el, hogy mi jóban jár!
Mind a két füli hegyezte az ügyvéd, de Laji addig egy árva szót se szólt, amíg nyugalmasan meg nem nyálazta a cigarettát, s rea nem gyújtott.
-Jó dohány! – mondotta akkor is elismerően. – Nem hiszem, hogy finánc látta volna.
-Nem rossz! – társalgott az ügyvéd, s megnézte az óráját, hogy siettesse az atyafit.
Laji egy kicsit még élvezte a szivart, s azt mondotta bátortalanul:
-Nem es tudom, hogy hol kezdjem!
-Csak az elejin! – bátorította Vitos úr.
(Milyen kedves, igaz, tőrülmetszett a zavara, félszegsége is!)
-Hogy az elejin kezdjem, – komolyodott el Laji, – meg kell mondanom először, hogy én a Bara Dani édesbátyja vónék…
-Igen, igen! – élénkült meg az ügyvéd úr. – A Bara kontra Simó-per!
-Hejjös! – vidult fel a székely is. – Akkor jó helyen járok!… De nem tudom, beszélhetek-e tiszta őszintén…
-Legyen teljes bizalommal hozzám!
-Hiszen éppen azért jöttem a tekéntetes ügyvéd úrhoz, s azért es küdtem ide az ecsémet is… »Senki máshoz ne menj, – mondottam csak Vitos Pál doktor úrhoz!«
-Köszönöm a bizalmát! – mosolygott az ügyvéd.
-Neköm hitem, s bizalmam csak ebnne van! – szavalt a székely. – Tudomán csak nála van!
Az ügyvédnek jól eset ez a ragaszkodás.
Most a székely bizalmasan előrehajolt, s úgy suttogta:
-De ne!… Nem akarnám, hogy Dani, az ecsém megtudja, hogy itt jártam!
-Kérem szépen! – egyezett bele az ügyvéd.
-Azért kérem, hogy ne szóljon neki, mert nehány igen bizalams kérdésem volna…
-Tessék!
-Azt szeretném tudni, – aggódott a székely, – hogy vajon dAni kifizette-e a tekéntetes úrnak az előzetes költségeket!
-Hogyne! – készségeskedett az ügyvéd, s a kisasszonytól mindjárt el is kérte az aktákat. – Bélyegre adott ötszáz lejt…
-Hálistennek! – könnyebbül meg a székely, ki belátta, hogy valami magyarázatot is kell adnia. – Azért mondom, mert az ecsém itkányos ember, s addig hat ökörrel se lehet kihúzatni a korcsmából, míg pénzt érez magánál. Már attól féltünk… Restellettem volna, hogy szégyenben maradjak a doktor úr előtt, mikor én küldtem ide…
-Kérem! Ebben a tekintetben nincs semmi baj!…
-Ezért nem szeretném, – vágott közbe a székely, – hogy az ecsém megtudja, hogy itt jártam. Nem akarok haragot, de – úgy-e – belátja a doktor úr es, hogy ilyen nagy ügyet, mint ez a per, nem hagyhatunk teljesen reá… Mikor most benn jára, szeredán, nem csütörtökön, méges szeredán vala… ismét úgy leitta magát, hogy azt se tudta megmondani, mit kell a perben mozdítanunk… Mondotta is a két ecsém, mert négyen vagyunk testvérek, hogy legjobb lesz, ha kied megy be, Álózi bátyám a doktor úrhoz, s maga tájékozódik, hogy ebben a perben már egyszer lássunk tisztán. Hát ha lenne olyan szíves a tekéntetes ügyvéd úr.. De a világért se akarok haragot!… Valahogy meg ne tudja az ecsém!
-Nem szólok! – biztosította az ügyvéd. – Ami pedig a pert illeti, – forgatta az aktákat maga előtt, – ezzel egy kicsi baj van… Alaposan tanulmányoztam az ügyet, utánanéztem a telekkönyvben is, de addig nem lehet eredménnyel fellépni az ellenfél ellen birtokháborítás címén, mag a tulajdonjog kérdése tisztázva nincs.
-Úgy-e nem! – rikkantott fel örömében a székely, aki úgy figyelte az ügyvéd minden szavát, mintha a püspök maga prédikálna a templomban.
-Az öccse engem rosszul informált – magyarázta az ügyvéd, – mert nem áll az, hogy Simó Lajosnak és törvényes örököseinek nincs semmi néven nevezendő jogcíme a 345-ös telekjegyzőkönyv 245, 246. helyrajzi szám alatt bejegyzett egy hold és négyszázhúsz négyszögöl területhez…
A székely alig bírt az örömével, de megjátszotta, mintha a saját ellenfele volna.
-Mi az istenharagja!… Az nem lehet igaz! Annak a tekergőnek semmi jussa nincs ahhoz a birtokhoz! MI úgy tudjuk…
-Rosszul tudják. A telekkönyv beszél.
-Már tőlem akármit beszélhet a telekkönyv, de az az igazság, hogy az osztozásnál…
-Az osztozásnál nem tartották be a törvényesen előírt formákat és az nagy hiba volt.
A székely visszaesett a fenekire és letörten bánkódott, háborgott a széken.
-Híjj a temerdektüzit! Ennél rosszabb hírt nem mondhatott volna az ügyvéd úr. Most mi lesz velünk? Se föld, se becsület!… Hozzá egy csomó kiadásba vertük magunkat.
Az ügyvéd minden felelősséget elhárító mozdulatot tett.
-S nem lehetne valamit csinálni? – kapaszkodott reményvesztetten a székely a szalmaszálba is.
-Csak abban az esetben, ha be lehetne bizonyítani, hogy az osztozkodásnál…
-A tanúk meghótak! – legyintett lemondóan a székely.
-Valami úton-módon rá kellene az ellenfelet, hogy ismerje el…
A székely intett, hogy hiábavaló minden. Aztán mintha most támadt volna a gondolata, megkérdezte félénken, mint aki nagyobb bajtól tart:
-De úgy-e Simó Laji nem tehet semmit ellenünk?
Az ügyvéd úgy húzta el a szemét, mint aki erre nem merne megesküdni és meg is mondta:
-Az ellenfél helyzete teljesen tiszta. Egyszerű kérvényt kell benyújtania a törvényszékhez, mint telekkönyvi hatósághoz, hogy jogigényét elismertesse.
A székely szeme titokban felcsillant. (»Ez az, amit tudni akartam!«) Meg akart azonban győződni, hogy nem akarja-e az ügyvéd behúzni. Sohasem lehet hinni az ügyvédeknek.
-Nem ijesztgetni akar a tekéntetes úr?
-Bár ijesztgetném! – mutatta a részvétet az ügyvéd. – Rosszul áll az ügyük! Én viszem a pert, ha már vállaltam, de meg kell mondanom becsületesen, hogy kevés a kilátásunk.
A székely megjátszotta a haragot is, hogy jobban eláltassa az ügyvédet.
-Nem így bíztatott, mikor a pert elvállalta! Akkor kellett volna szólni, nem most!
-Maguk informáltak tévesen! – pattant fel az ügyvéd.
-Hát akkor most mit csináljunk? – juhászkodott meg a székely és gondütötten vakarta a füle tövit.
-Egyességre kell lépni az ellenféllel. Más megoldás nincs!
A székely kacsintott az írógépes kisasszonynak, de olyan hevesen ugrott fel, mintha kígyó csípte volna meg.
-Mit? Egyességre lépni? Azzal a tekergővel? Sohasem! Tudja-e doktor úr, mi az a szó: So…ha…sem! Ha minden vagyonunk reamegy, akkor sem! Ha tömlöcbe rothadunk el mindnyájan, akkor sem!…
Még lihegett is a dühkitörés után, de aztán büszke méltósággal mondotta:
-Folytassa csak le a pert, ügyvéd úr, akármibe kerül! Ne törődjék a pénzzel, ha mind csórén maradunk is! Ne irkafirkáljon se nekem, se az ecsémnek, hanem pereljen, mert mi megyünk, ha kell a királyig es!
Az ügyvéd vonogatta a vállát, de megígérte, hogy minél hamarább kitűzeti a tárgyalást.
A székely leverten elbúcsúzott, de az ajtóból visszafordult, mintha valamit elfelejtett volna:
-Szavamat ne felejtsem, nem írná le a tekéntetes úr azokat a számokat s dolgokat, amikre az ellenfél hivatkozhatik, hogy mi is tudjuk, mit kell csinálni Simó Lajinak, s jobban védekezhessünk? A jegyző úrral es megbeszélnők…
Az ügyvéd papírra tette értelmesen, amit mondott. A székely undorodva tette zsebre:
-No csak neki a pernek, ügyvéd úr! Mi Barák nem hagyjuk magunkat! Nem, ha egyetlen gagyára maradunk es!
Az ügyvéd csodálkozva nézett utána, mikor büszke méltósággal távozott.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Mikor a tárgyalás napján a törvényszék folyosóján újból találkoztak, az ügyvéd meleg barátsággal rázta meg a székely kezét:
-Hát maga is itt van?
-Muszáj volt béjönnöm, – válaszolt alázatosan az ember, – mert idézetet kaptam.
-Hogyhogy? – hökkent meg az ügyvéd.
-Azt úgy – magyarázta értelmesen a székely, – hogy abban a Bara »kontra« Simó-féle perben és vónék az alperes… Én vónék Simó Laji…
Az ügyvéd előtt elsötétült a világ.
-Hogy?… Maga Simó Laji? Akinek én tanácsokat adtam?…
Az én… Simó Laji, a micsodás… De olyan ügyvéd sincs több a vármegyében, mitn a doktor úr… Mondtam is a feleségemnek, hogy te Rózsáli, ha azok a csürkék, amiket a csórényakú tyúk költött, annyira nőnek, vigy bé vagy kettőt az ügyvéd úrékhoz… Adnék többet es tekéntetes úr a fáin tanácsért, de az idén rosszul költöttek a kotlók. Tudja a fene, hogy mi lehet az oka!…
