Nadányi Zoltán: A kegyetlen

Ruhája, mint a láncvirágon a pehely.
Talán el is repül, ha a szél rálehel.
Így járja útjait a szép és büszke nő.
Mint a középkori bakó, kegyetlen ő.

Nem perzsel úgy fehér izzású vasfogó,
ahogy két karja, a fehéren villogó.
Közelről perzsel a tüzes vas, ez pedig:
akár eltávozik, akár közeledik.

Akit kezébe kap, gyötörni szereti.
Gyötrődik is szegény, de hát mi jobb neki?
Lehet-e boldog út a földi emberé,
mely egyfelé vezet, a férges sír felé?

Fogatlan nénikék, ne kerepeljetek,
mert nem mindig segít ezerjófüvetek.
Vannak bizony sebek, ne felejtsétek ezt,
miket a villogó kegyetlenség hegeszt.

Ezért kegyetlen ő, a szép és büszke nő
és nem véletlen az, ha rózsán tüske nő.
Hódolj meg a gonosz, kegyetlen nő előtt:
kegyetlen és gonosz, de az Ég küldte őt.