Károlyi Amy: A végtelen küszöbén
1.
A végtelen küszöbén, ha ülsz,
mit se számít,
hogy megszámlálják-e
a molekuláid
Vegyelemzik-e lelkeden
a pírt,
megpirosítja-e
a lakmusz papírt
Mit bánják testvéreim,
a felhők,
hogy angyal vagy zsiráf-formában
lesznek eljövendők
És pipettában töltenek
vagy kiöntenek
a végtelen küszöbén
egyremegy
2.
Levetik a díszes Vogue-modellt,
levelenkint válik le az ing,
adrapériák.
Csontjukig vetkeznek
a fák.
Íme itt van a lényeg.
A zömök, a karcsú, a szétágazó,
itt vannak a gótikus ívek,
itt van az üres templomhajó,
amiben elhallgatott az ének,
nincs istentisztelet.
Ami maradt a tervrajz,
a fának ideája
kibírja a telet.
3.
A titok vonz azőrültekhez
mi nem tudjuk, amit ők tudnak
sziklán állok és vonz az űr
az üres és tömör
lám ebből készültünk
ez a kezdet
ebből vannak, kik voltak, lesznek
ez az ősanyag, a van.
Üres és tömör.
A csillag helye.
Az ősanyagtalan.
Az üdvösséget az anyag akarja
a lélek régen elszakadt
az anyag nem akar szakadni
a burok üres és steril
már nem szennyezi gondolat
mi az, amit még itt akar?
Csillag helyének itt maradni.
Csillag helyének.
Megmaradni, csak elváltozva
a visszájára elfordulva
egy másik létre szenderülve
hol fény a semmi, hol sötét
4.
Micsoda könnyűség, mint madár röpte,
hogy nem késve és bűntudottan.
A szeretet bérét visszaadtam.
Ennek melege olthatatlan.
Vörösbe mártott arany-szikrák –
a szívetekre odatűzöm,
ha eljönnek a hideg órák,
pattognak majd mint rőzsetűzön
5.
Ez a mennyország előszobája
a matéria üdvözöl
szakad a kívül és körül
de odabenn még zakatol
sejtet sejttel szembesít az űr
még gombócokat nyel a száj
s újra új gombócra les
de már csak testsúlyt gyarapít
a kelt tészta és a leves
magától megindul a láb
a szem nem néz, a test nem lát
derékszög-falnak nekimegy
és persze, megüti magát
Az ütés elől menekül
útjába rács-csoport akad
rázza-rázza a rudakat
talán két rács-köz utat ad
nem veszi észre: gyerekágy
mit szellőzni a napra tettek
benyomulna a zárt ketrecbe
akárha kitörő madár
ha kalitkába menekülne
Különben békés,
gondolattalan
napsütésben sugárzik a test
az ember-lét már embertúliban
Olykor, akár mint egykoron
még hívást hall, simítást érez
és hozzá érinti hideg kezét
egy ismeretlennek kezéhez