vitéz Somogyvári Gyula: Az első bűn

Vidám kis fickó, nagy szemű legényke,
hová igyekszel oly nagyokat lépve?
Alig tud még járni, dülöng jobbra, balra,
el is esik gyakran s a helyét vakarja.
Nem jó kis legénynek ily nagy útra kelni,
mit gondol? Az ágytól az asztalig menni?
Nagy sor az ifiúr! No de ejnye, ejnye,
nem elég az asztal, még tovább is menne?
Hanem most már lássuk, hová tart barátom,
persze… a tükörhöz igyekszik, látom.
Két vakmerő lépés, egy pottyanás árán,
ott kapaszkodik már a tükörnek lábán.
Helyes, csak pihenjen. No de mi ez kérem,
még tovább vándorol? Ezt már nem is nézem.
Kismiska volt ehhez Stanley utazása,
ahá… most már tudom, a végcél: – a kályha.
Bámulatom felszállt legmagasabb pluszra,
hogy is ne! Iszonyú út volt ez egy szuszra.
Úgy la, látom leült, jól tette, pihenjen.
Ilyen vállalkozás nem megy olyan könnyen.
Fújja ki csak magát, zavartalan, szépen,
addig és nyugodtan böngészve, átnézem
a mai újságot, ugyan mi van benne?
Politika. Persze. Hej, bizony mi lenne,
ha a jó magyarok nem marakodnának?
Mi öröme lenne csehnek, meg oláhnak?
Napihírek. Hm, hm. Lúgkő, meg cselédlány.
Csak nem okosodik a világ a példán. –
…Hanem milyen csendben van a kis legényke.
Fáradt volt. Biztosan elaludt szegényke.
Nézzük csak. – Teremtőm! mit csinál ott kelmed.
No hiszen, ez aztán jót tesz a szőnyegnek…
Kályha-ajtó nyitva… a hamu kiszórva…
Maga is mintha egy kéményseprő volna…
Bajusza… szakálla… jaj, jaj, meg az ökle…
hogy is tettünk szert mi ilyen rossz kölyökre!
Teremtőm, mi lesz itt… s már jön is az anyja!
No én elkotródom sebesen rohanva…
Mit sem tudtam, láttam… végezzék el ketten,
hogyne, majd még részes leszek ilyen tettben!
Nincsen olyan törvény, amely az apának
meghagyná, hogy állja, bűnét a fiának…
Viselje csak maga, szörnyű bűne terhét,
semmi közöm hozzá… máris futva elmék!

                                                                               1925.