Csighy Sándor: A koldus aratása
Kaszák acél éle ontja a halált.
A nyurga szál, mely büszkén állt,
dőlt rendekben holtságán pihen,
s csókolva hűs göröngyöt, híven
zengi szent dalát
az új termés örök titkának.
Az Isten gondolatából kenyér lesz.
Vidul a koldus, az éhes,
s szemével méri a kereszteket.
A keresztnél keresztet vet,
s gondját szemérmes
mosoly szárnyán szélnek ereszti.
Az útszéli víg pipacsok nevetnek:
sok ezer virág-eretnek
huszárpiros sapkákban kordont áll.
Köztük a koldus, mint király,
s elé peregnek
aranyló kalászból búza-gyöngyök.