Lauka Gusztáv: Múlt, jelen és jövő

Ismét együtt ülünk a diófa alatt,
A csevegő patak a kert alatt szalad,
    A malom zakatol:
S újból halljuk, a mit már hallottunk régen,
Hogy benn a faluban, vagy a faluvégen
    Dalolnak valahol.

Dalolnak valahol… De mintha e nóta
Nem az az egykori, nem a régi volna,
    Melyet mi hallottunk.
Mikor a csendes éj leplétől takarva
Egymásnak, senkitől sem látva, zavarva –
    Szerelmet vallottunk.

Ezek más szeretők, akik most dalolnak,
S mint a lombos ágak, egymásra hajolnak,
    Ölén az örömnek –
Mi megőrzénk a múlt édes emlékeit,
De ők most élvezik szaladó perceit
    A boldog jelennek.

Ismét együtt ülünk a diófa alatt,
A csevegő patak a kert alatt szalad,
    A malom zakatol;
Ha mi s ők távozunk, ismét jőnek mások,
A kik éjjelenként, mint szerető párok,
    Dalolnak valahol.