Mécs László: Malmok

Az élet folyója titkosan eredve
végtelenből indult s végtelenbe törtet…
Láthatatlan titokzatos partja, habja, medre.

Csak azt tudjuk: kisebb nagyobb malmok állnak:
embersorsok állnak, a kerekek járnak
– s még a színét se láthatjuk víznek vagy molnárnak…

Az egyik malomban boldogságot őröl
másban őrültséget, kínos komolyságot,
harmadikban fájdalom-liszt hull a malomkőről…

A nagyapám malmán mannaliszt-kegyelmet,
böjtöt, imát őrölt… (Régi Magyarország
minden híres búcsújára gyalogosan elment…)

Az egyik nagybátyám cifra hiú malmán
mámor, szerelem hullt… (Híres bálozó volt
s táncolt Felsőmagyarország minden vigadalmán…)

Édesapám malma… minden kerekének
arany a küllője… (bár csak deszka-szín volt)
titkon arany szeretet-port őrölt gyerekének…

A szent malom bedőlt… Tovább folyt az Élet…
Nővéreim lelkén új liszt termelődött:
szenvedések, szépség, jóság, gyerekszülő éjek…

A nagy titkos vizek átzúgtak öcsémen
s benne balzsammá és részvétté lesz minden
míg virraszt a kórházakban nagyvárosi éjben…

…Ez az én életem furcsa csoda-malom
itt örömet őröl, ottan szörnyű sírást
minden napon más a lisztje mindenik oldalon…

Hol fekete színű, hol piros a lisztem,
aszerint, hogy ki önt búzát a garatra:
Lucifer, vagy a jóságos názáreti Isten…

Hajtja a titkos víz, amíg a Halálnak
tetszik… A kerekek énekelve járnak,
de ha egyszer int a Halál: örökre megállnak…

Nem baj. Azért tovább hömpölyög az Élet,
végtelenből indult s végtelenbe törtet
– s új malmokat állítanak gyermekszülő éjek…