Világszép Erzsike
Magyar népballada
Kiment a kisasszony arany székre ülni,
Aranyszékre ülni, arany inget varrni.
Feltette a lábát egy kis arany székre,
S egy pár arany gyűrűt csördült az ölébe.
Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele,
Egy pár arany gyűrű csördült az ölembe?
«Lányom, édes lányom, az annak a jele,
Örökös úrfinak adtalak kezébe.»
Anyám, anyám, anyám, minek adott annak,
Inkább adott volna egy pulykapásztornak!…
Inasom, inasom, kezem táplálója,
Eredj föl a hegyre, ama nagy toronyba!
Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába,
Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit!?
«Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit,
Nem látok én senkit, nem látok én semmit.»
Pulykáim, pulykáim, kezem nevelési,
Földre boruljatok, engem sirassatok,
Ruháim, ruháim, testem táplálói,
Szegről lehulljatok, engem sirassatok!
Inasom, inasom, kezem táplálója,
Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba;
Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi puszába’,
Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?
«Kisasszony, kisasszony látok már valakit,
Tizenkét kocsival, negyven szolgáival.»
Bárcsak Isten adná, míg ide jönnének,
Míg ide jönnének, ki is terítnének!
– Jó napot, jó napit, ismeretlen anyám!
Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám?
«Elment ő a kertbe virágot szaggatni,
Bokrétát kötözni, úrfiaknak adni.»
– Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám,
Hol van hát, hol van hát Erzsébet szép mátkám?
«Mit tűröm, tagadom, már ki kell vallanom.
A nagy ebédlőben ki is van terítve…»
Csináltatsz-e nekem valami koporsót?
– Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót,
Behúzatod-e majd valami vászonnak?
– Behúzatom, rózsám, fekete fátyollal!
Kivereted-e hát valami szögekkel,
– Kiveretem, rózsám, arannyal, ezüsttel!
Kivitetsz-e vajon valami cigánnyal?
– Kivitetlek, rózsám, királyúrfiakkal!
Meghúzatod majd a hármas harangot?
– Meghúzatom, rózsám, mind a tizenhatot!
Kikísérsz-e rózsám, hacsak a kapuig?
– Kikísérlek, rózsám, a nyugodalomig!