Sértő Kálmán: Ezer lányhoz

Figyelj ezer lány alkonyatkor,
Tücsökzenénél, ősz felé,
Úgy érzem: szélvészként iramlok
A boldog elmúlás elé.
Harc az életem és sírgödör lesz
Csak a gyógyító orvosom,
Ha holt vakond leszek a földben,
Meglelem hazám, otthonom.

Most ezer árva legénylányra,
Kopott, éhesre gondolok,
Kiknek fejében éji vackon
Férj, bölcső, kis baba forog.
Ti nyújtanátok kezeteket,
Én a kezemet nyújtanám,
Oltártól új életbe lépnénk,
És lenne második anyám.

De szegénylegény sorsa olyan,
Mint kóróé: szárad, kidől…
Éhezik, tanít, sír, borozik,
S elrántják a jobb sors elől.
A néppel együtt nevetik ki,
Akiért harcol, küzd, dalol,
Ezer lány feje hozzá bújna,
De nincsen alom és akol.

Csak álmodozom, ezer kislány,
Ti sóhajokkal üzenők…
Egyet se tudok hozzám vonni,
Lehulltak bennem az erők.
Elmúlás előtt széjjelnézek,
Vállrántva várom a telet…
Csillagszemgolyós szegény lányok,
Máshoz írjatok levelet…

Szabadság, 1937. szeptember 5.