Zilahy Lajos: Éjszakai séták Budán

Milyen kietlen ez az éjszaka!
Alszik az utca ezer ablaka,

Alszik az árnyas csöndes, Duna-part
S a Lánchíd is most mily üres, kihalt.

Csöndes a korzó és a pesti oldal, –
A szél verekszik fenn a néma holddal,

Kihalt utcákon mereng éji sétád,
Egy néma rendőr gyanakodva néz rád,

Megáll, figyel, – borongva lépsz tovább,
Kopogtatod a holt utcák sorát,

Bús lépteid a holdig konganak,
Egy padra ülsz a gázlámpák alatt

És árnyékod, mely hangtalan kerülget,
Melléd hever a földre, mint a hű eb.

Mily egyedül vagy itt… Fejed fölött
A csend motoz a fülledt lomb között

S a gesztenyefák sötét levelére
Arany pókhálót sző a gázláng fénye.

Ott ülsz a mélységes, vak éjszakába’,
Szívedbe sajdul sorsod árvasága,

Kiáltanál – szívednek nincsen hangja –
Szörnyű időkben alszol befalazva, –

Ó bús gyermeke átkozott Jelennek,
Egy padon ülsz, – fejed kezedbe ejted

És virrasztasz a tikkadt éjszakán
Ezerkilencszáztizenhét nyarán!