Nadányi Zoltán: Nők a tetőn
Nők, nők a tetőkön,
nők, nők, villogók,
csillogók, tündéri nők,
heverészők, illegők,
napra pillogók.
Nők, nők a tetőkön
és semmi sincs a nőkön.
Végig habfehérek,
új szín kell nekik,
nyári szín, nyári bőr,
elég volt a téliből,
azt most levetik.
Nők, nők a tetőkön
és semmi sincs a nőkön.
Romváros tetői,
romok és romok,
ragyognak a romtetők
és ragyognak ők, a nők,
vadliliomok.
Nők, nők a tetőkön
és semmi sincs a nőkön.
Szépek ők az utcán,
oly esztelenül
szépek, szívremegtetőn
szépek, hát még a tetőn,
szűzmeztelenül!
Nők, nők a tetőkön
és semmi sincs a nőkön.
Árnyékból veder víz
hűvössége vonz,
odajárnak mosdani,
legszebb ez a mostani,
ez már tiszta bronz.
Nők, nők a tetőkön
és semmi sincs a nőkön.
Tudják, ez a két szem
rajtuk legelész,
minden mozdulatukon,
ők, vagy én, nem is tudom,
melyikünk a merész.
Nők, nők a tetőkön
és semmi sincs a nőkön.
Zúg az utca, zúgnak
belé a tetők,
tüntetés, vagy micsoda,
nem hallgatnak ők oda,
meztelenek ők.
Nők, nők a tetőkön
és semmi sincs a nőkön.
Káriszok és nimfák
víg szigete ez.
A Napisten tűzbe jön,
lovait ha űzve fönn
erre szekerez.
Nők, nők a tetőkön
és semmi sincs a nőkön.
Száll a tető, száll, száll
tündéreivel,
a Napisten emeli
a szikrázó mennybeli
fényességbe fel.
Nők, nők a tetőkön
és csókolja ég a nőkön!