Hankiss János: A béke katonája

1916-ban a krasznojarszki fogolytáborban írta Gyóni Géza ezeket a sorokat:

    SIRVERS

Hazai domb lesz vagy idegen árok
Bús sírom füve amelyen kihajt,
Kopott fejfámon elmosódó írás
Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:

Boldog, ki itt jársz, teérted is
Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt;
Véres harcok verték fel hírét,
De csak a béke katonája volt.

    A sírvers időszerű volt. A Przemysl elestekor orosz fogságba került költő kétévi rabság után, 1917. június 25-én meghalt. Öccse halála megtörte maradék erejét; elborult lélekkel várta a szabadulást, - ha az élet felé elzárult az út, akkor hát a másik irányban.

    Az ilyen rövid vershez olyan félve nyúl hozzá az ember, mint a vízcsepphez, amelynek reszkető gömbölyűsége oly könnyen elomolhatik a kezünkben. De ha vigyázunk: a vízcseppben is egész világ tükröződik a szemünkbe.

    Van valami vízcseppszerű a nyolc sor formájában is. Nem részarányos; körvonalai szinte folyékonyak. Az 1. sor 11 szótagos, a megfelelő helyzetű 5. sor csak 9 szótagos. Ugyanígy viszonylik a 3. sor a 7.-hez. Úgy is fel lehet fogni ezeket a különbségeket, hogy a második szak, amely „műfajilag” is más, mint az első, más rajzú, mint amaz, erőteljesebb, nyugtalanabb, kevésbé simán folyó. Ha megkíséreljük ütemezni, ilyenféle képletet kapunk:    

    I.                         5+6=11                             II.                     5+4= 9

                              5+5=10                                                      4+6=10

                              5+6=11                                                      4+5= 9

                              5+5=10                                                      5+5=10    

    Ebből az látszik, hogy a második szak – maga a sírvers – páratlan soraiban 2-2 szótaggal is rövidebb az első szak megfelelő sorainál, míg a párosak szótagszáma végig ugyanaz. De ennél érdekesebb a sírfelirat 1., 2. és 3. sorának ütembeosztása. Az, hogy 4 szótagos ütemek is vannak bennük. Ez nyomatékot ad ezeknek a félsoroknak, mert a kevesebb szótagot lassabban, hangsúlyozottabban mondjuk ki: „teérted is”, „megszenvedett”, „véres harcok” csakugyan nyomatékosak, s ha az első kettőt egybeolvassuk, amint kell, különösen méltóságos eréllyel vésődik ki a sírfelirat egyik alapgondolata: „teérted is megszenvedett”.

    De már maga az is, hogy egy versszak négy sorának mindegyike más ütemezésű, nagy mozgalmasságot ad a versnek. Szó sem lehet elmosódott, dalszerű ritmusról: világosan kell tagolni minden szótagot s hol gyorsabban, hol lassabban, tehát mindig vigyázva menni előre. Nem az következik ebből, hogy döcög a vers, hanem az, hogy nagyon is tökéletes lesz, mert félő, hogy ha nem ügyelnénk, megbomlanék az egyensúlya.

    Kevés költeményre emlékezünk, amely ennyire eszményi középarányosa volna a szép versnek és a pallérozott prózának. Nem kétséges, hogy versben van írva, de a verselés nem kap sok engedményt. A sorok fele rímtelen, a szótagszám és ütembeosztás szabad. De a vers ad jogcímet a megszokott szórendtől való eltérésekre a 2. s talán a 6. sorban is. Viszont a próza irányába mutat, hogy az értelem átnyúlhat a sorhatáron:    

                                                                             teérted is

                                                    Megszenvedett…    

    és hogy a mondanivaló pontos kifejezésétől, a nyílegyenes országúttól alig-alig tér el a költő.

    Ennek versekben két fő oka szokott lenni. Az egyik itt nem jöhet számításba: az, hogy hiányzik az ihlet és a szókincs köznapi felszínén heverő, kifakult szavakat nem tudja feltúrni a fáradt kéz, hogy a mélyből ritkább színeket kapjon. Hogy nincs ereje a költő tehetségének, arra azért sem lehet gondolni, mert az ütemek tanulmánya kurucos, adys lendületre mutat.

    A másik ok, s itt az igazi: a mondanivaló nagyon lényeges volt. El kellett mondani a legegyszerűbben, ahogy csak költő elmondhatja, nehogy akárki is félreérthesse.

    Aki Gyóni Géza verseit ismeri, az tudja, hogy a háború váratlan fordulatot hozott az életébe. A pozsonyi teológián töltött évek után a papok ivadéka a század elejének forrongó, kételyekkel és izgalmakkal túlfűtött irodalmi életébe sodródott bele, Adyval párhuzamosan indult, városi és kozmopolita szellem ingerei vonzották. A háború egy csapásra megváltoztatta környezetét és viszonyát a világhoz. A nagy áldozat ténye kiemeli a lelket az idegek játékaiból, a nagy szenvedés a kevésbé ritka, de a többi szenvedőkkel közös érzésekben tömöríti a lélek életét. Minden egyszerűbbé és hatalmasabbá válik. A volt „entellektüel” meglátja, hogy a kávéházi és szerkesztőségi aprómunka hogy eltörpül a magyar földműves és a magyar művelt ember létharca mellett, hogy a kétes mecénások és a magyar néptől idegen „irodalomkedvelők” mosolya a lövészárokba invitált hadseregszállító szörnyű fintorává torzul és hogy a legnagyobb értékek talán örökre változatlanok.

    A költőből katona lesz és a Przemyslbe zárt hadsereg Tyrtaiosa. Harcra kell buzdítania testvéreit, hogy az áldozat ne szakadjon félbe s ne váljék hiábavalóvá. Véréből egy kehelynyit fel kell ajánlania Istennek, hogy a magyar rónán teremjen belőle egy áldott kalász. A vértől borzadó költőnek vért kell ontania s meg kell értenie és értetnie, hogy ez kikerülhetetlen.

    Nem csoda, ha a halál árnyékában, amikor sírverset készít magának, olyan fontos elmondania, hogy „csak a béke katonája volt”. Hogy nincs életében törés. Az ember és a végső eszmény nem változott. Ez a sírvers (jó értelemben vett) prózai világosságának mélyebb oka. Üzenet a síron túlról azoknak, akik maguk elé képzelik a költőt.

    Ezért is nem nagyon hasonlít ez a sírfelirat a műfaj nagy mintáihoz: a görög, a római, a magyar „epigráfokhoz”, amelyek rendszerint egy vagy két disztichonban, nagy tömörséggel foglalják össze a halott érdemeit    

Itt nyugszunk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

    De hiszen ez a mi sírversünk úgyis csak fejfára készül, nem márványba s a meleg, egyéni fára pingált, hamari kopásra szánt betűk beosztása is szabadabb, mint a kőbe mélyesztett betűké.

    A költő középponti élményei sűrűdnek össze ebben a versben. A „béke katonája” mellett a másért szenvedés magyar gondolata. Zrínyi és Petőfi gondolata: a többiekért küzdés, a megváltás. A katona férfiasan vállalja az áldozatot, de jól esik tudnia, hogy mások is tudják ezt. A „boldogok” számon tartják az értük vállalt boldogtalanságot, amely a „bús” sírban végződik.

    S a bevezető sorokban a legidőszerűbb élménye minden hadifogolynak: „hazai domb lesz vagy idegen árok?” A lázát vesztett honvágy kérdése ez s mi csak azzal felelhetünk rá, hogy itthon, a szíveinkben, a legmelegebb fészkekben tartjuk azt, aki katona volt és a béke katonája. Mint sok évszázad óta minden magyar katona.

                                                                                                                                  

1942

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf