Babits Mihály: Holt próféta a hegyen
Nyájas magasságokban csüng a dombtetőn a ház,
de én mordan ülök benne, mint Jeremiás.
Hozza postámat a posta. Újság és levél
mintha mind olyanról szólna, aki rég nem él.
Hol a sok netán és hátha? Meghalt a jelen,
s ami hír fülembe ér, mind csak történelem.
Elsüllyedt a világ és nem maradt élve más:
dombon ül s fejet csóvál a mord Jeremiás.
Eltűntek és elsüllyedtek, s talán így a jobb:
míg itt voltak, kínzóbb volt, hogy egyedül vagyok.
Hozza postámat a posta: mennyi hír, divat!
Engem nem visznek magukkal, föl nem oldanak.
Mindegy! A világ süllyed vagy én lettem halott:
akként élek mint akik már Változatlanok.
S mordan nézem, hogy köröttem a vak élet hal,
mint egy holt próféta kit már senki úgyse hall.
Mint a nyíltszemű halottak kiket régidőn
barbár törzsük künnhagyott a nyájas dombtetőn.
Hozza postámat a posta: mennyi rossz madár!
Be jó, hogy csőrük csapása egy cseppet se fáj!