Kiss Jenő: Téli almák
Édesalma, árpánérő, vajalma
korán érnek, el is múlnak nyaranta,
van amelynek bús őszig kell érnie,
de az aztán meg is marad télire.
Nyárderekán mért kér számon a világ!
Mért feni a fogát, mért feni miránk?
téli alma még alig, ha piroslik
s nincs köztünk egy, ki nem arra hasonlít.
Várj, világ, várj! még ne fend ránk a fogad!
minket a sors más időkre tartogat.
Más időkre, zord, zimankós napokra,
midőn táj, szív ott hever majd: kifosztva.
Midőn mindent jégszuronyra tűz a tél
s mind e kincsnek csupán emléke, ha él –
igen, világ, az lesz majd a mi időnk!
ért illatunk minden zugocskát betölt.
Gyümölcsünkbe akkor illeszd fogaid,
hadd érezd a nyár harsogó ízeit!
Tudom: arcod elönti majd a mosoly,
s úgy falsz minket – még csak meg se hámozol!