Flórián Tibor: Tél kerget
Ősz aranyát szórom a földre,
nyaramból telik-e még többre?
A levelek alatt rám talál,
s bénult szívemre lép a halál.
De néha fel-fellobban az ég,
s mintha messzi hárfát hallanék,
énekét egy visszatért nyárnak,
az emlékek még visszajárnak.
Rám hull a hold szelíd ezüstje,
a létnek lángja nincs, csak füstje.
Fölkap s elragad az éj, a szél,
és havat sodorva visszatér.
Tél kerget, mint vadász a vadat,
aludni hosszan a hó alatt,
s nem tudom, mint gazdag ráadás,
eljön-e majd: a feltámadás?