Telekes Béla: Erzsébet királyné

                  /Sissi/

Regék koszorúja fonódik,
Bűbájos, örök koszorú…
Egy angyal járt a világon,
Oly szép s jó s oly szomorú.

Csak szép s csak jó vala egykor,
Csak üdvről álmodozott…
Útján csalogánydalos ábránd
Szórt rózsát s liliomot.

De nem hiába hogy angyal, –
Hogy oly csodaszép volt s csodajó,
Nem volt országa e földről,
Nem volt e földre való.

Itt, ahol a rózsa s a liljom
Csak hervadásra virul
S hol úgy zeng a csalogány is
Örökre vigasztalanul,

Hol bűvös balzsamot öntött
Más szívek sebeire:
A maga szívének az üdvét
El kellett vesztenie.

S úgy vitte e szívet a sorsa
Végső gyötrelme felé,
Hogy orvul csapjon az élet
Legcenkebb tőre bele.

Ó szörnyű, óh hihetetlen,
Hogy ez megeshetett;
Hogy bosszú ölte meg épp őt,
Ki maga volt a szeretet!

Oh, mint jajdult föl az ország,
Óh mekkora gyász volt az! –
S hová tűnt? Akkora búra
E földön van-e vigasz?

Óh, ha oly iszonyú sors ért,
Ha ő meghalt igazán,
Mért nem maradt meg örökre
Az a könny, az a gyász e hazán?

Egünk kiderül s ím e népre
Szebb, jobb kor fénye nevet;
Regék koszorúja fonódik
A bécsi kripta felett:

Az, alszik, odalenn alszik
Egy átdöfött szívű halott;
De nem a mi drága királynénk,
Csak az ő búja az ott.

Az ő nagy búja, amellyel
Úgy kelle bolyongania
Boldogtalanul e világon
S békét nem lelve soha.

Azt, azt temettük el ottan
S nem, nem temettük el őt!
Itt lebeg fényes alakja
Milliók szeme előtt.

Olyan, mint valaha régen,
Mikor boldog vala még;
Csak szép s csak jó s a szívében
A kínok üszke nem ég.

Örök szeretet, meg örök báj
Örökre fiatalon…
Úgy jár e világon örökre
Rózsán és liliomon.

Regék koszorúja sugárzik
Szent koronaként a fején…
Vigaszt lel benne, ha látja,
Az árva, a bús, a szegény.