Németh László: Babits lírája
Néhány évvel ezelőtt Magyarország egyik legnagyobb élő írója Babits Mihályt Amadéhoz hasonlította s ezt a hasonlatot elismerésnek szánta! Ez a hasonlat bizonyára mulatságos, de épp ily mulatságosan szűknek találom azt a két szót, amely közé Babitsot a kortás-közvélemény beszorította. A jóakaratúak azt mondták: stílművész, a rosszakaratúak: utánérző. Stílművész, tehát nem közvetlenül, egyéni formáin át nyilatkozott meg, hanem egyénisége és szavai közé iktatott stílusokon át, ahogy a drámaíró közbeiktatott jellemeken át. Utánérző: ugyanennek a lelki mechanizmusnak lekicsinylő megnevezése. Az írót az irodalom és a kultúra jelenségei nógatják írásra, azért ír, mert a beléáramló alkotások újra és újra megkívántatják vele az alkotást. Nagy lélektani bravúr, ha kimutatjuk, hogy e stíluskeresés mögött testet-lelket emésztő nyugtalanság, egy nyúzott ember határtalan érzékenysége lappang.
Nem keresem a rikító ellentmondást, de bizonyos, hogy utánérzésre képtelenebb, önnön stílusába jobban bebörtönzött magyar írót, mint Babits, alig ismerek. Hogy ragadtak rá ezek a bojtorján jelzők? Érdemes lesz ezzel a közfélreértéssel foglalkozni: talán megfogunk valamit, ami ugyanakkor magyarázata ennek a tévedésnek, amikor a Babits-jelleg felé is Ariadné-fonál.
Az Adriától a Kárpátokig – játszhatnánk el a Sáfáry-család munkahelyi állomásaival. A valóság azonban kevésbé hangzatos és romantikus. Fiuméból – a magyar tengerészkolóniából Munkácsra, egy Kelet-magyarországi vásárvárosba kerültek, ahol a mérnökcsalád lakása csöppnyi boldog sziget volt a balkáni háborúk korában született Sáfáry László számára. De a kárpáti áttörésről, a majdnem a munkácsi várig húzódó barakk-kórházakról, a menekültekről, megszállókról vélhetőleg még csak villanásnyi és áttételes élményei voltak. Munkácson született 1910.november 16-án. 
Gazt égetek, szél hordja a füstjét,
Életünk kertjében őszi rózsa nyit,
Lám, a Medve ragyog s fiát veri: csöndre tanítja.
Népmese
Az ifjúság, a szerelem –
1811. október 22-én, Doborján falucskában, a Liszt házaspárnak fia született. Eszterházy herceg jószágigazgatója: Liszt Ádám és felesége nem sejthették, hogy gyermekük nevét néhány év múlva minden magyar büszkén fogja említeni s néhány évtized után nem lesz a világon művelt ember, aki nem tudná, hogy ki volt Liszt Ferenc.
A véres sár üvöltő tengerében
Krúdy Gyula a századforduló idején tűnt fel, azóta haláláig, a harmincas évek elejéig teleírta a folyóiratokat s méginkább a napilapokat. Regény, tárca, karcolat s széljegyzet futott szüntelenül a tolla alól, rovatjai voltak a lapokban, könyvek és füzetek tömege jelent meg a nevével; ponyvát írt; álmoskönyvet szerkesztett. Olyan volt, mint a gyümölcsfa, mely nem törődik, hogy merre gurul a termése. Számba sem vette, hogy mit írt, egy-kettőre el is felejtette, önmaga álmélkodott volna talán legjobban, ha műveinek szétszórt tömegét valaki elébe tárja. Tömérdek írása sárgul régi napilapok hasábjain s veszett el a szerkesztőségekben, ő maga feledkezett meg róluk legelébb. A kapitalizmus korában, midőn az írók odaadó gonddal „adminisztrálták” magukat és építették érvényesülésük útját, mintha vállalati igazgatók lennének.
Mára szinte csak szülővárosában-Debrecenben ismerik a „vájtfülü” versszeretők, talán itt még tanítják Gulyás Pál költő és tanár munkásságát, aki ott, a cívisvárosban [itt kollégium örökíti meg a nevét] jött napvilágra 1899. október 27-én. Élete tele van váratlan fordulatokkal, az ebben az időszakban egyébként is különcnek számító irodalmárok között is kiemelkedően „nehéz, ember” volt. Egy kiemelkedő műveltségű, ugyanakkor végtelenül provinciális figura, aki fiatalkori, kommunista attitűdjei után egyforma távolságot tartott a jobboldali keresztény kurzustól valamint a szervezett munkásmozgalomtól és a polgári baloldaltól is az ebben a korszakban [de napjainkban is] megvalósíthatatlan közéleti és kultúrpolitikai hipotéziseivel. Voltaképpen még a körében sem volt senki, aki mindenben egyetértett vele, de aki ismerte, okvetlenül a varázsa alá került. Ha egy egész kicsit más, mint amilyen volt, a harmincas évek egyik irodalmi főalakja lehetett volna, így nem lett több mint érdekes színfolt, egy izgalmas mítosz a magyar irodalomtörténetben. Már édesapja, Gulyás István is, szegényparaszti sorból Tiszadobról, rendhagyó módon emelkedett ki családjából. 
A nemzet sápadt homlokán
