Szabó Dezső: Az út

Nem, nem lehet futni az anyacsóktól!
Törvény és végzet: indít s kötelez.
Hiába futsz és lázadsz idegenné:
Egyszer csak megfog és sírva érezed,
Hogy ősi végzet hajtja véredet,
Hogy fáj az, ami fáj a millióknak.

Az anyacsók, melyből életre kelsz,
A temetőktől kapja életét:
Ős akaratok, régi szenvedések,
Messzi vágyak és százados remények
Adják meg tested-lelked végzetét
S nem menekülhetsz ősi önmagadtól.

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Időtlen az idő

faidoKi volt, aki a fényt megosztani kényszerült

Mi lesz a folytatása? Miben lesz a folytatás küszöbe,
ha göndör hajókon lerogyó aknák elzárnák ezer ágyúval.

Micsoda feleletet kaphat a rigó?
Ez lesz ám a fekete jóság, az igazi valódiság.

A fák tetején fut az árny, fut a szél,
a fák tetejét érinti a szél.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Június

Kis szekrényemen sorakoznak,
és seregszemlét tartok én:
Lázmérő, jódos géztekercsek,
kininporok és digalén.

Nyitott ablakon június száll,
madár csiripel, csacsog egyre,
s a betáncoló napsugár
aranyport szór az üvegekre.

A régi tüzes kacagások -
a nyarak hite, jaj, mivé lett?
De ott künn azért harsány e dal,
és kicsordul a győztes élet.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Nyár és erdő

Egy fecske nem csinál nyarat,
sem egy pacsirta, de ezer. –
Nem egy jó költő kell ide, –
tavasz és erdő, ami kell.

Egy fa nem erdő, bármi nagy.
Égig nem nőhet egy fa sem.
Az erdő sok nagy fa fia. –
Jertek, költők, seregesen!

Jertek százával, ezreivel,
mert erdő kell itt, nagy sereg.
Adja Isten, hogy én legyek
a legkisebb közöttetek!

szozattovabbacikkhez

Garay János: Tihany

Tihanynak bérctetőjén, a Balaton felett,
Sötéten és magán áll egy régi épület;
Csendes kolostorával az Úrnak temploma,
Falán, majd ezredévnek van vésve szent nyoma.

Alatta mély üregben nyolcszázados sír áll,
Hol álmait alussza András magyar király;
A sír felett a templom két tornya, a kereszt,
Mint két imádkozó kéz a mennyekhez fölesd.

S ha mélyen, ünnepéllyel a néma alkonyon,
Megcsendül a harangszó e tisztes ormokon,
Mint nyögdelő sóhajtás repül a légen át,
Középen áthasítja a Balaton tavát.

szozattovabbacikkhez

Ősz Iván : Fonyódi esti kép

Az lehunyta napszemét
Apró házakban szerte-szét
Parányi földi csillagok:
az ablakokban mécs ragyog.

A házak közt fű nől puhán,
Rajt földre terített subán
Szerelmese, a Badacsony,
Ölében ring a Balaton.

Mosolyog rá a Balaton,
Megcsókolja a Badacsony.
Szerelmes dalt susog a nád,
Az Isten szerenádot ád.

Sajó Sándor: Badacsonyi fogadóban

badkoEnnek a kocsmának de jó bora van!
Aranyszínű tőle teli poharam…
Iddogálni vígan jó hely ez nekünk,
Jó magasan jártunk, hadd pihengetünk.

A Badacsony lelke, pajtás, ez a bor:
Tüzében a vén hegy ifjúsága forr;
Lángot önt beléje – lám mi bölcs az ég!
A hegyről leomló sziklamálladék.

Hegyrül le a völgybe könnyű omlani;
Völgybül hegyre törni ez a valami!
Mi fölkapaszkodtunk s néztük a csodát:
Messzekéklő tónak bűvös mosolyát.

szozattovabbacikkhez

Zilahy Lajos: Nyári Chanson

Egyedül ülök künn a teraszon.
– Ezüst karokban arany gyertyák égnek,
Az arany lángok bókolnak a szélnek,
– A fuvolázó szelet hallgatom.

Minden szélhang egy messzi izenet –
– Emlékek napsütötte fövenyén ülök,
A zengő vágyak húrján hegedülök
És forró szelek fújják szívemet.

– Ó mily jó volna most melletted lenni!
Kis csillagoktól zeng az ég s a távol,
A hold felkél egy felhőnyoszolyából
És ezüst ingvállát a kertre ejti.

Csighy Sándor: A koldus aratása

Kaszák acél éle ontja a halált.
A nyurga szál, mely büszkén állt,
dőlt rendekben holtságán pihen,
s csókolva hűs göröngyöt, híven
zengi szent dalát
az új termés örök titkának.

Az Isten gondolatából kenyér lesz.
Vidul a koldus, az éhes,
s szemével méri a kereszteket.
A keresztnél keresztet vet,
s gondját szemérmes
mosoly szárnyán szélnek ereszti.

szozattovabbacikkhez

Károlyi Amy: A költő és a város

akacosItt nem lehetne annyit sírni,
hogy fű nőjön a por helyén
itt szulákká változik a rózsa
s aki gazdag volt: szegény
nincs sivárabb mint egy poros akácos
ezt adományozta neki a Város.

Vagy talán száradt csontjából a por,
mi megtelepszik a leveleken?
itt nem lehetne annyit sírni,
hogy pázsit gyepedzzen a sírhelyen

szozattovabbacikkhez

Nemes Nagy Ágnes: Egy város

Mindig napfényben láttam azt a várost.
Nem is kívánom másképp látni. Kell
néhány világos folt, amely fölött
külön nap süt, mintegy ládába zárva.

Persze, ezek önkényes részletek.
Kétsíkú emlék.
Minek is azt a három dimenziót
ráerőltetni egy arany-lapocska,
egy fém-pikkely dobozba-zárt
vékonyságára?
        Természetesen,
ha nagyítóval nézném, látszana rajta
a véset: tornyok, mandulafák, halál,
az elkerülhetetlen panoráma.

szozattovabbacikkhez

Takáts Gyula: Tüzet eszem és fényt iszom

Tüzet eszem és fényt iszom,
ezért szeretem a borom.
Ne vesd meg hát a hordóm,
gyere velem inkább a horhón.
Két isten lakik ott
s egy vad elem s a legnagyobb titok
lángol, ha pincémbe nyitok…

borospince

Tornai József: Földhöz vert madarak betűi

Kiss Ferencnek

        I.
    Kórházi ágy; ülve szélütött barátom
mellett, kibújnak félelmem szemei:
         fehér a lepedő, fehér a terítő
     a magas etető-asztalon.
Épen maradt balkeze, a kanál, a sárga, zsíros
             leves.
                      Kenyeret
tör.
     Egy morzsa a szája sarkában,
az alsó ajka alatti borostán, a lenyírt
              fegyencfej ráncain.

szozattovabbacikkhez

Utassy József: Hát ide jutottam

Mit szépítsem: unom a tavaszt,
füvek, fák, bokrok egyenruháját,
ezt a kikeleti örök katonásdit,
ezt a szuronyt-szegezz-időt:
„Öld meg, mert megöl a másik!” –
unom, unom a természet kupleráját is,
bagzó bogarak bandáját az útilapuk alatt,
és unom a virágok vagináját,
s bennük a darazsat.

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: A szomorúságon átevezni

A szomorúságon átevezni
minden érzékkel
valamennyi gondolattal
rangot jelent a végtelenben
sajátmagunkat odahagyni
mindmesszebbről csodálkozni
távolodó önmagunkra.

Boriska

Magyar népballada

«Boriska, Boriska szép lányodért jöttünk,
Törökök kezébe szép lányodat add ki!»
,Állj fel lyányom, állj fel, állj fel a kőpadra,
Nézz ki az ablakon, mit látsz-e alatta.’
«Három üveghintót, kilenc arany zászlót,
Hát nem volt-e kendnek egy darab kenyere,
Egy darab kenyere, egy pohárnyi bora,
Hogy ne adjon engem törökök kezébe.»
Kimegyen a kertbe, leborul a gyepre,
Zokogva kiáltja: «Virágim, virágim,
Tőbűl hervadjatok, földig száradjatok,
Hadd lássa meg minden, hogy engem gyászoltok!»
Bemenyen a házba, leborul az ágyba,

szozattovabbacikkhez

Kecze Sári

Magyar népballada

«Szomorú levelet kaptam az este,
De még szomorúbbat szombaton este,
    A van írva levelembe:
    Nem ülsz, Sári, az ölembe
        Több este!»

Égető Mihály gatyája, haja ha!
Megakadt a kapufába, haja ha!
    Nem a kapufa fogta meg,
    Kecze Sári markolta meg,
        Haja ha!

«Ereszd el, Sári, a gatyám, angyalom,
Ne szomorítsd édes anyám’, angyalom!»
    «Nem eresztem el a gatyád’,
    Szomorítom apád’, anyád’,
        Angyalom!…

szozattovabbacikkhez

Szegény legény, szegény leány

Magyar népballada

Szegény legény, ne menj
A sáros verömbe,
Haj, majtég belé esöl
A veszedelömbe!

– Ne félj, leány, ne félj.
Nem esömverömbe,
Haj inkább esöm veled
Örök szerelömbe.

Tudd meg, legény, tudd meg,
Szegény leány vagyok,
Haj, még jó gúnyám sincsen,
Télbe majd megfagyok.

szozattovabbacikkhez

Hunyadi János bujdosása

– Heltai Gáspár krónikája nyomán –

hunyadijanosHiába fáradozott Hunyadi János, hasztalan erőlködtek a vitézek, a rigómezei csata sorsát nem fordíthatták meg.
Most mára puszta életet kellet menteni: Hunyadi sebes lován elvágtatott, és napokig bolyongott a sűrű erdőségben.
Már három napja egy falás ételt, egy korty italt nem látott, amikor a lova is elállott: kidőlt.
Alig támolygott már a bujdosás negyedik napján, amikor két erdei tolvaj rárohant, hogy kifossza.
Mindjárt feltűnt a tolvajoknak a széles aranylánc, amit Hunyadi a nyakában viselt. Egyik a láncon függő keresztet, másik a láncot rángatta, erősen összevesztek, hogy kié legyen a lánc.
Amíg a két hegyi tolvaj egymás ellen fordult, Hunyadi hirtelen megragadta az egyiknek kardját, és azzal az egyik tolvajt levágta. A másik úgy megijedt, hogy gyorsan futásnak eredt.

szozattovabbacikkhez

Mátyás király becsülete

– Galeotto Marzio és Dugonics András nyomán –

matyascolTörtént egyszer, hogy Pogyebrád György cseh király fiait rábízta Mátyás királyra.
Amikor a pápai követ ezt megtudta, sürgetni kezdte Mátyást: vessen véget a hosszú háborúnak, amelyet a csehek ellen vív.
Ekkor Mátyás király megkérdezte a pápai követtől:
-    Hogyan vethetnék gyorsan véget a háborúnak, amikor a csehek igen jó katonák, és nagy seregekkel rendelkeznek? Magad is láthattad, milyen nehezen tudtam Olmütz és Brünn várát megvívni.
A követ azt mondta erre:
-    De hiszen kezedben vannak György király fiai, vesd őket fogságba, és mindjárt vége lesz a háborúnak. Ezt teljes becsülettel megteheted, mert hiszen veled jöttek Olmützbe, és te adtál arról írást, hogy visszabocsátod őket.

szozattovabbacikkhez

Salamon árulása

– A Képes Krónika nyomán –

salamonEközben Salamon király rávette apósát, a német császárt, hogy Géza király ellen hadjáratot indítson.
A császár nemsokára nagy sereggel betört az országba, és hamar elérkezett a Vág folyóhoz. Itt Salamon három csapatot toborzott, és ezeket Nyitra városához vezette.
Nyitra városából gyakran kirohantak az ifjak, és összecsaptak az ostromlókkal. Hol ezek, hol azok hátráltak meg: sokáig vér nélkül harcoltak.
Ekkor Opos, Salamonnak ez a kiváló vitéze, paripáján odavágtatott a város kapujához, és ott egy vitézt villámgyorsan leterített.
A nyitraiak ettől nagyon megrémültek, de aztán dárdát kertek Oposra hajigálni, és leszúrták a lovát. De Opos vitéz bátran ellenállt, és sértetlenül visszatért a táborba.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: A próbacsendőr

csendorEzt a mesét azért mondom el, hogy próbára tegyem a bátorságtokat. Kisleányoknak egyáltalában nem ajánlom, hogy meghallgassák. A vitéz fiú azonban, aki nem ijed meg a varangyos békától és nem fut meg a sziszegő gúnár elől, aki nem búvik az ágy alá, mikor zeng az ég, és aki egyedül mer maradni a sötét szobában is, az olyan fiú figyeljen ide.

Élt egy alföldi kis faluban egy Magyar Pál nevű parasztfiú. Már öklömnyi gyerkőc korában is olyan bátor volt, hogy farkasszemet mert nézni még az édesanyja kakasával is. A feszes, katonás járás miatt a falu népe elnevezte Peckes Palkónak.

Peckes Palkó nevezetes volt arról, hogy szívéből gyűlölt mindenféle békebontást és rendetlenkedést. Ha valahol a faluban összemarakodott két komondor, akkor Palkó nyakon öntötte őket egy vödör vízzel, nehogy kárt tegyenek egymásban.

A falusi öregek azt mondogatták:

-Akárki meglássa, ebből a gyerekből még csendőr lesz…

szozattovabbacikkhez

Fertsek Ferenc: Statárium

Igazán nem nagy dolog, ami velem történt. Megesik mással is. Csak ebből nagy dolgot csináltak, ebből az én dolgomból.

    Mert, hogy is volt csak?

    Fáin lakásra tettem szert végre-valahára s akkor kilakoltattak. Aki ezt tette velem, s akit én ezért leszúrtam, most már tudom: hatóság volt. Azóta megtanultam, hogy a rendőr, az hatóság. Csakhogy én ezt akkor nem tudtam ám s ebből lett a baj.

    Minálunk, otthon, a faluban ha egy kicsit megbicskáztuk is egymást vasárnap délután, bizony nem jelentettük fel egymást azért. Nem hát. Titkoltuk, ameddig lehetett. A korcsmáros úgy tett, mintha nem tudná, hogy betörték a Jóska koponyáját, vagy hogy valaki bicskát erisztett a Jani combjába. Lidi néni se szólt, a füvesasszony. Csak rakta az emberre a szájban-rágott füveket; ha asse használt, hát pókhálót – s megvolt. Ha oszt valamelyik prantot kapott akkor meg úgyis hiába volt minden. Gyütt az orvos, megvizitálta, de persze annak már meg volt írva, hogy belehaljon. Aki meg oka volt – ha ugyan ki tudták szaglászni – elment szépen a temetésire, rögöt is vetett rá, később oszt leülte a magáét. Az is lehet, ha kiszabadult, másik vasárnap újra kezdte.

    A fene tudta, hogy most statárium van.

szozattovabbacikkhez

Lőrinczy György: Az ördög szeme

ordogszemeAlig, hogy leszállt az esti szürkület, az országos vásár, a jámbor vidék nagy, félszeg csődülete, amelyben háromhónaponként összegyűjti minden naivitását, egy csomóba, hirtelen fölbomlott. A hevenyészett sátrakat széjjelszedték, a bódékban ládákat tömtek, miközben még folyton pörlekedtek a visszatérő makacs alkuvókkal, akik reggeltől fogva sem tudták elszánni magukat, hogy megadják a koronákat, amik különbözetképpen mutatkoztak az eladó és a vevő között. Még lármásan kínálgatták imitt-amott a tarka lim-lomot, amivel egy nap alatt alaposan kifosztották a hiszékeny falusi népet, melyet olyan könnyedén ejt meg a festett cifraság. Csak a helyi iparosok és kereskedők sátrai csöndesek s többnyire ezek a legviseltebbek is. Mint a komoly munka, mely hivalkodni röstell és fecsegni nem ér rá.

    Fényes ékszeres bódé háta mögött, úgyszólván eldugva állott a Bábonyi uram szappanos sátora. Bábonyi uramé, aki hét vármegye leghíresebb szappanfőző meg gyertyamártó mestere.

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Ezer lej

Fiatal feleségén, s két ártatlan gyermekén kívül egyéb feltérő vagyona nem volt Ambarus Ferinek. Az igaz, hogy száz esztendőben egyszer ha lehet olyan szép párt látni, amilyenek ők voltak, mikor összekeltek; de ebből nem lehet megélni. Feri csak mosolygott, mert erős volt az asszony helyett is, ki bizony nem termett dologra. Afféle vékonyhúsú, széporcájú, virághajú leánkamadár volt, de éppen ezt szerette benne Feri. Az ilyen harmat-élettel azonban sok a baj. A gyermekek is inkább az asszonyra ütöttek. Hiába voltak olyanok, mint az angyalok, mert éppen az angyalokat a legnehezebb felnevelni. Ha szél megfújta, már este ott énekeltek az ágyban a láz önkívületében, repdestek a másvilág felé, s a hatalmas ember szíve szakadt meg a fájdalomtól. A tavasszal újból leverte őket a betegség.

    -Tífusz! – ijedt meg maga a doktor is, s a házra kiszegezték a táblát: »Ragályos beteg.«

    Szinte két hétig küzdöttek a két drága életért. Úgy tépték vissza az Isten markából, éjjel-nappal virrasztva, hogy már maguk is dőltek le a lábukról. Végre a doktor megnyugtatta:

    -Megfordult a betegség!

szozattovabbacikkhez

Bata János: El nem küldött levél Vári Fábián Lászlónak Mezőváriba

Lerogyva ama halomra, ott, Fehérvárott, vajon most Gyóni Géza miről álmodik? Bronz teste, minden bizonnyal, hangtalan úgy vacog, mint azé a másik szerencsétlené, akinek szétroncsolt tetemét a kenyérszelet-haza térképével takarták le egy vasúti megálló várótermében…
Hangtalan vacog, mert most december van, annak is a legvége. Egy századvégen, mi több: ezredvégen alig túl, egy újabbnak mondott ezred küszöbén, amely nem hozott megnyugvást, sem tisztánlátást.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Pünkösdi ének

Balassi Bálint emlékének
A „Nem szoktam, nem szoktam” nótájára

„Áldott szép Pünközsdnek gyönyörű ideje”,
esztendő fiatal felének teteje,
rózsával-kalásszal  koszorúzott feje,
kenyérmag-mezőket hullámtató szele;

benned az esztendő el is végeztetik,
bor, búza és béke mértéke megtetszik;
áll a vetés vagy dől, hajlik avagy fekszik:
várja hogy aratni, vágni mikor kezdik…

220px Portrait of Bálint Balassi 17. c.

szozattovabbacikkhez

Oláh Gábor: Anyám dalol

Anyám dalol. Halkan egy ajtó nyílik
Lelkemben s hosszú folyosók megett
Látok virágos domboldalt, verőfényt,
Látom: a gyermekségemet.

Anyám dalol. Nekem aranyos szőkén
Hullámozik hajam a vállamon.
Szememből apró tündérek kacagnak,
Rózsák nyílnak az arcomon.

Anyám dalol. Hajnal-utáni álom
Gyönyörű mámorából ébredek.
Karjaimban szorítom az álmokkal
Hozzám leszállott kék eget.

szozattovabbacikkhez

Sebesi Ernő: Én így köszöntöm anyámat

Tejed, meséd, száz verést, terveket:
mindent köszönni, csak most mer neked
hálátlan lantján – te nagy gyermeked.
Mert hála küld most lángra gyújt és perzsel
szíved ajtaján kopogni e verssel!
A küszöböd is én szeretnék lenni,
hogy ne zaklasson vendég, bánat, semmi.
Jól tudom én: vagyok a sóhajod
sóhajod láncán száz gyöngy: óhajod,
sok álmatlan éjed hajnali álma
robotos napnak alkonya, tán: pálma,
jaj! dolgos kezed ránca vagyok én,
de szemedben csak érted ragyog fény,
bár okos homlokodba száz barázda,
bár békéd csendjét én lopom: garázda –,
barnahajad minden ősz fonala,

szozattovabbacikkhez

Sértő Kálmán: Édesanyámhoz

Mama and Baby DrawingÚgy látlak, mint bokrot
Őszi temetőben,
Mint madárijesztőt
A lepkés mezőben.
Tengernyi a ráncod,
Szemed imás zsoltár,
Szegény béresasszony,
Mindig szolga voltál.

Nincs is néked eged,
Nincs is néked földed,

szozattovabbacikkhez

Tóth Kálmán: Kik voltak a honvédek?

– Kik voltak a honvédek, jó apám,
Hogy ennyit emlegetik nevüket? –
– Midőn hazánkra törtek hét felől,
Őket szülé a nemzetbecsület.
Ha megnősz egykor, édes gyermekem,
S szívedben érzesz büszke örömöt:
Hogy hazád neve messze ismerős,
Fiam! – a honvédeknek köszönöd!

– Voltál-e honvéd te is, jó apám?
– Igen, az voltam, édes gyermekem,
Hogy én is védhessem a nemzetet,
Megengedé a jó Isten nekem.
Mert férfinak, a hon védésinél
Nagyobb kegyet nem adhat már az ég;
Még gyenge ifjú voltam akkor én,
Tölgyek között fűszál, de ott valék. –

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Seregek napja

Ekével, sarlóval, verssel és karddal
indultam én s íme fénylik
köröttem a föld
és a folyók
utánam fordulnak új mederrel,
mert delejes és
áldott az ujjam…fényt hordok én!

S a mellemre
két nagy kőtáblát feszített
az Isten: csillagot, csudát, hegedűt, vasat
parancsot és
palástom alatt forró, nagy,
dobogó szívet
viszek én és hidat verek a kék Tiszán,
hogy jöjjön a népem
a fény után s gyűjtsön magának
sereget, kenyeret, fegyvert.
                                                             
                                1934

Kondor Béla: Kedves

Meg ne gyűlöljelek, ha már szeretlek!
Nem vagyok, aki sietve
szerelemnek vél egy simogatást,
gyermeteg csókot, valami árnyékot
este, majd reggelig hiú ölelésekkel
kiszántja a vetett magot. Őt.

Amikor tegnap este lett, a kocsi
(amelyik elvitt) és a Nap legördült
szépfényű égboltozatomról sietve.
Láttam lemondón inteni aprócska
testedet. Csak meg ne gyűlöljelek!

Koós-Kovács István: Szerelem

Egyetlen szürke szó vihetné meg a hírt neked:
    szeretlek.
Talán megértenéd, mi van benne s mögötte, hiszen
    akár a föld
virágot, folyót, hegyet, egy egész mindenséget
    jelent, megmondaná
ez a szó is, hogy mostanában megbűvölők szemem-
    nek a hideg,
csillagos éjszakák s hogy nélküled hajtófát sem
    érne az élet.
Áradva szólok hát veled, hogy beszélek, miként a
    szerelmesek.
Egyszer futólag említettem: több vagy te minden
    javaknál, hírnél
s ha eltűnnél, bennem a világ s az Isten halna meg.

szozattovabbacikkhez

Rév József: Elhozom Neked

Szedem össze a rút világban
A felcsillanó gyöngyöket,
S amit egy életért találok:
            Elhozom Neked.

Szedem össze a szép nótákat
Mit alkot mámor, képzelet,
S ha a legszebbet megtalálom:
            Elhozom Neked.

Szívok mézet ezer virágról,
Bűnösen, vérzőn – édeset,
S amennyit lopva összeszívok:
            Elhozom Neked.

S ha megtelik dallal a szívem
S gyöngyöt, mézet nem keresek:
Én ezt a mámorittas szívet
            Elhozom Neked…

Sajó Sándor: Te léssz az én kis feleségem

Te léssz az én kis feleségem.
Az én mosolygó hitvesem;
Elvégeztem magamba régen,
Ha te nem, akkor senkisem.

A boldogságról szőttem álmot
A te nevedhez fűztem én;
Ahol te voltál, arra szállott
Szívemből minden vágy, remény.

Te általad lett édesebbé
Lelkemben minden gondolat;
Te tetted vágyam nemesebbé
És széppé ifjúságomat…

szozattovabbacikkhez

Vajda János: Boldog szerelem

Kedvesem, gyönyörüségem,
Könyörülj már rajtam, kérlek;
Én kimondhatatlanom, hogy
Nem tudok eltelni véled!

Nézlek, bámullak, csodállak;
Szemeim kéjtelve úsznak
Bájaid fényözönében,
Amíg végre belefúlnak.

Mert hiszen ki tudna nézni
Hosszasan a fényes napra?
Megvakulok így hát én is
Egy pár percre, pillanatra.

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Canzone

Feleségemnek

Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
ó, hallgat még felőled benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom, hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom,
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
       új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.

Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem, s lettél egyszerre társa,
elvéve tőle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtűz elől;
       és kunyhóm összedől,
ha benne otthonod meg nem találtad.

szozattovabbacikkhez

Zivuska Andor: Esteledik a faluban…

Esteledik a faluban, harang szava kondul.
Hej de régen nem hallottam hírt a galambomról.
Azt mondják, hogy máshoz hajolt s nem szeret már engem.
Őszbe borult az én nyíló gyönyörű szerelmem.

Esteledik a faluban, harang szava kondul.
Most már én is tovább állok szép szülőfalumból.
Nagy a világ, messze megyek tán vissza se nézek.
Tudja Isten, elfeledlek, vagy meghalok érted…

/Magyarnótázás cigányzenére/

esteledik

Vályi Nagy Géza: Debreceni levél

Oh! hány dalnokot szültél már világra,
S emlőiden, óh, hány nevelkedett,
Nőtt fel, serdült fel szép, erős sudárrá,
A tegnap még csöpp, gondtalan gyerek!?

Oh! hány poétát szültél már világra,
S dicséretedre mennyi dal fakadt
A délibábos, hímes Hortobágyon,
Vagy a Nagyerdő lombjai alatt!?

Oh! hány bús kobzos fázott, éhezett itt,
Lévén tűzhelye elhagyott, rideg.
És nem nyújtának egy karéj kenyért sem
A tejben, vajban fürdő cívisek!

szozattovabbacikkhez

Bella István: Fiamnak

Hoztam s elviszem magamat
tőlem-hazából, tőled-hazába.
Enyim-tiem-övém magányba
holnapi tegnapjaimat.

Viszem, mintha egy másik bolygó
várna, mintha egy másik földre
– anyaölből az anyaföldbe –
hol férgel a fény, s percel a pondró.

Sírnom kellene? Vagy röhögni?
Hogy örökségem csak ilyen rögnyi,
hogy ezt hagyom – s öröklét helyett –

ami enyém se volt az enyémből,
hogy lettem: a világ köldökéről
leszáradó életemet.

Bella István: Kiért szól a harang?

harangHoltakat menstruál a hold, a
kutyák szája, mint a beléndek
vonzza a sírokat, mért vonzza
a szívem körül keringő ének,

hogy vizeket, temetőt áraszt,
sír sírra fut, turzik, tarajlik,
az idő habzik, megnő, kiárad,
gömbként el és visszapatakzik,

– Ködök ugatnak, kuvikolnak
Had elől elásott harangok:
kicsiny-domb hegyeink kondulnak.
Ki kongat velük? S kiért harangoz?

szozattovabbacikkhez

Bella István: Levél, hova is?

Már berúgni se tudunk, barátom.
Csak ülünk,
kornyadozunk.
Kornyadozunk.
Rögökben szakad el torkunkról a szó,
– megdöglött fákról a kéreg.
Nem énekelünk,
nem danolászunk,
nem tudunk ki a hóba mezítláb,
se pucéran a nyárló folyóba.
Pedig valaha lábadra ráforrt
a rét, a virágzene, a virágpor,
nekem a testemtől gyulladt meg az ingem,
nem az ifjúságtól.

szozattovabbacikkhez

Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala

Hol van a hon, melynek Árpád vére,
Győzelemben csorga szent földére,
Mely nevével hév szerelmet gyújt;
S messze képét bujdosó magzatja
Még Kalypso keblén is siratja,
S kart feléje búsan vágyva nyújt?

Itt van a hon, ah nem mint a régi,
Pusztaságban nyúlnak el vidéki,
Többé nem győzelmek honja már;
Elhamvadt a magzat hő szerelme,
Nincs magasra vívó szenvedelme,
Jégkebelben fásult szívet zár.

kolcseyferenc

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Olyan egyszerű…

Minden göröngyből virág ütközik,
kék az éjszaka és arany.
Ifjú vagyok és megyek vidáman,
tisztán a hullócsillagok alatt.

Olyan egyszerű minden, olyan
felszabadítón, könnyen egyszerű:
Holnap kiválasztok egy aranyhajú
szüzet s azt mondom: jer velem!

Holnap fehér abrosz mellett ülök
s piros alma, sárga körte
koppan a veranda tetejére
s aranybort iszom ezüstpohárból.

Fiam is lesz, hogy meg ne haljak.
S ha sárga levél hull lassú gyásszal,
bölcsen mosolyog tömjénszagú szívem:
Milyen jó lesz a mennyországban!

Radnóti Miklós: Montenegrói elégia

Kapetanovics Pero, montenegrói férfit dicsérje a vers ma,
ki itt él a magosban és harcol a kővel és harcol a széllel,
míg el nem temetik; de zászlóként csapdos majd emléke
jövendő férfiak útján s kérő koroknak hirdeti tiszta életét.

Mögötte asszonya áll és álldigál apró fia is, öszvére
szagolja a sziklát és néha nagyot fúj. Úgy áll a család
és körben állnak a sziklák, sűrű szakáll rajtuk az esteli
árny; kenyér a gondjuk, vajra sose tel s a szomszéd
falu számukra a messzi világ.

szozattovabbacikkhez

Vajda János: Memento mori

Siralomnak gyászvölgyében,
Ahol örök a bú s panasz,
Zokog a szél, sír a felhő:
Emlékezzél rá, hogy meghalsz!

temeto0124Por és hamu, pillanatmű,
Kicsiny és nagy, jámbor és gaz,
Ember, büszke, kicsinyhitű:
Emlékezzél rá, hogy meghalsz.

Itten ez árnyékvilágban
Nem tudva, mi való, igaz,
E homályos álomlétben
Emlékezzél rá, hogy meghalsz.

Bölcs, ki élted titkát kérded
Az égtől, s néma, siket az;
Csak a hulló csillag felel:
Emlékezzél rá, hogy meghalsz.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Berzsenyi

A vén udvarház rejtett zugolyába
Ült Dániel úr s pennát forgatott,
Valami zordon, fenséges-nagyot
Gondolt, teremtő, lázas mámorába.

Fohászt zengett az ég s föld Istenének,
S romló magyarhoz zúgta szózatát,
Borongó lelke őszi bánatát
Küldé elé a közelítő télnek.

S mikor tűz, ihlet-szárny ragadta égbe,
Szó pattogott pitymalló szürkeségbe:
„Dani serényen… jöjj… ne tétovázz”!

A kis szobának mécsvilága éppen
Utolsót lobban és trágyás szekéren
Tanyára ballag: a magyar Horác.

Áprily Lajos: Heves májusi napon

Esőmagtalan ég. Nem szeretem.
Nyugati szél, hozz felleget nekem.
Ne vihartól feszülő tarajost:
fehér felhőket vágyom látni most.
Kúposak és csipkések legyenek,
és fényesek, mint a havas hegyek,
hogy míg megnőnek látókörömön
s én fényességükben gyönyörködöm,
érezzem: sík felett, nagymessze, túl
a fogarasi oromsor vonul.

mammatus felho

Gyóni Géza: Májusvárás

Didergő szívben
Rég nem ringott dal.
De várlak, Május,
Tüzes napoddal.

Szinig a lelkem
Kőhideg kinccsel.
De várlak, Május,
Jöjj, melegíts fel.

Tél fagya szállott
Mosolygó arcra.
De várlak, Május,
Napod olvassza.

Márvány az ajk is,
A mézes, mérges,
De várlak, Május,
Hogy égess, égess!

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf